Félelmetes élmény a Goebbels-film! Beszélgettünk a rendezővel.

A filmben elhangzó párbeszédek 80 százaléka szó szerinti idézet a valóságból

Elsősorban szeretnék gratulálni a filmhez, mert zseniális. Én még mindig a hatása alatt vagyok. Hogyan született meg a projekt ötlete? Mi motiválta arra, hogy éppen Goebbels hatásáról készítsen filmet?

- Ez a téma igazából azóta foglalkoztat engem, hogy 13 évesen kezembe került egy könyv, amelyben a náci bűntettekről olvashattam. Az elmúlt 50 évben mindig újra és újra feltettem magamnak azt a kérdést, hogy hogyan lehetséges az, hogy Hitler, Goebbels és más hasonló alakok képesek voltak arra, hogy maguk mögé tudták állítani a német lakosság nagy többségét, és ezáltal az emberi történelem legnagyobb bűntettét követték el, amelyek az én szememben legalábbis a második világháború és a holokauszt. De eltartott egy darabig, mire ezt gyakorlatilag filmes nyelvre le tudtam fordítani.

Számomra rendkívül lényeges, hogy amikor filmet készítek, tisztában legyek a saját kiindulópontommal, a megvalósítás módjával, és azzal is, hogy milyen jellegű alkotást szeretnék létrehozni. A Harmadik Birodalom témájában számos film készült már, így külön kihívás volt számomra, hogy mivel tudok újat mondani. Végül egy egészen más megközelítést választottam. Ki gondolta volna, hogy a film megjelenése után ennyire aktuálisá válik? Olyan korszakot élünk, amikor a jobboldali populizmus egyre inkább teret nyer, az antiszemita bűncselekmények száma növekszik, és Németországban egy szélsőséges párt, az AFD, amely a Harmadik Birodalom bűneit bagatellizálja, lassan egyre nagyobb támogatottságra talál. Az én célom az volt, hogy egy olyan filmet készítsek, amely a múlt eseményeit vizsgálja, de közben párhuzamot von a jelenünkkel is.

A film elején világosan jelezve van, hogy számos olyan mondat hallható benne, amely a valóságban is elhangozhatott. Mennyire alapos kutatómunka állt a film létrehozása mögött?

Hatalmas mennyiségű kutatómunkát végeztem el. Amikor az ember a Harmadik Birodalom történetével foglalkozik, rengeteg kép- és filmanyag áll a rendelkezésére. Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal, hogy ezek a dokumentumok mind Goebbels íróasztalán keresztül jutottak el a nyilvánossághoz. A filmes anyagok jelentős része arra készült, hogy eltakarja a valóságot és a fennálló állapotokat, így elengedhetetlen volt számomra, hogy dekódoljam és elemezzem őket. Célom az volt, hogy felfedjem, hogyan készültek ezek a képek, és hogy leleplezzem, miként manipulálták a valóságot abban az időszakban.

Goebbels minden nap fél órát szentelt naplójának, amelyben rögzítette gondolatait és eseményeket. Hitler és Goebbels közvetlen környezetében élő számos túlélő emlékiratai is hozzájárulnak a korszak megértéséhez, és Goebbels üléseiről készült jegyzetek is rendelkezésre állnak. Az általam végzett munka legnagyobb kihívása az volt, hogy ezt a hatalmas mennyiségű információt hatékonyan összesűrítsem. Ezen kívül különösen fontos volt, hogy gazdag idézetanyaggal támasszam alá a mondandómat.

Találkozott esetleg olyan információval a dokumentumokban, ami különösen meglepte Önt?

Egy ideje már mélyen foglalkoztam ezzel a történettel, de amikor az ember filmet szeretne készíteni, akkor a film alapjaival sokkal intenzívebben foglalkozik, és egészen másképp éli meg a folyamatot. Fontos, hogy megértsük a karaktereket. Így hát sokkal mélyebbre ástam ezeknek a figuráknak az életébe, és viszonylag hamar rájöttem, hogy Goebbels egy karrierista opportunista és antiszemita volt, míg Hitler egy egészen más személyiség. Hitler valóban hitt abban, amit mondott és tett; nem csupán a hatalomvágy vezérelte, hanem mélyen meg volt győződve arról, hogy az általa képviselt nézetek helyesek.

Mi volt az a legnagyobb kihívás az életében, amelyre a legnehezebb volt megoldást találni?

A forgatás mindig is hatalmas nyomást gyakorolt rám, hiszen sosem elég az idő, és a teher folyamatosan nő. Ez a filmkészítés velejárója, és tulajdonképpen ez a megszokott állapot. Nálunk azonban a helyzetet tovább bonyolította, hogy Szlovákiában zajlott a munka, ami nyelvi akadályokat is jelentett. Az igazi kihívás akkor érkezett, amikor a holokauszttal kapcsolatos anyagokat tanulmányoztam. Két hétre elvonultam, hogy alaposan át tudjam nézni az összes filmes és képes dokumentumot. Ami igazán megrázott, az a borzalmak mennyisége és mértéke volt. Ez a tapasztalat mély válságba taszított, hiszen óriási felelősséget éreztem a történelem és az áldozatok iránt. Rengeteg energiát elvett tőlem, és folyamatosan nyugtalan voltam. Számos áldozattal találkoztam, beszélgettem velük, és remélem, hogy ezzel a filmmel hozzájárulok ahhoz, hogy az ilyen szörnyűségek soha többé ne ismétlődjenek meg.

Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: Akadtak olyan pillanatok, amelyeket túlságosan intenzívnek talált ahhoz, hogy a vászonra vigye őket, így végül ezek a jelenetek nem kapták meg a helyüket a filmben.

- Nem voltam egyedül ezzel a folyamattal. Egyrészt, mivel állandóan konzultáltam történészekkel, ez már önmagában is elengedhetetlen feltétel volt. Másrészt, szoros kapcsolatban álltam holokauszt-túlélőkkel, akik óriási támogatást nyújtottak nekem a munkám során, köztük Margot Friedländer is. Emlékszem, volt egy jelenet, amit nyugodtabban írtam le, és ő úgy nézett rám, mintha egy teljesen más világból érkeztem volna. A szemei tágra nyíltak, és azt mondta: 'De hát mi már mindezt átéltük. A nézőknek csak meg kell nézniük. Muszáj, kötelességed mindent megmutatni.'

A manipuláció sokszínű megjelenése a filmben számos lehetőséget kínál a rendező számára, hogy mélyebb rétegeket fedezzen fel. A képek, szavak és gesztusok mind egyedi eszközként szolgálnak, hogy felfedjék a karakterek közötti dinamikát és a hatalomjátékokat. Rendezőként az a célom, hogy a manipulációt ne csupán mint negatív jelenséget ábrázoljam, hanem mint egy komplex, emberi viselkedést, amely lehet építő vagy romboló hatású is. A manipulációról való beszéd során fontos az empátia és az önreflexió. Arra törekszem, hogy a nézők ne csak a manipulálókat lássák, hanem a manipuláció mögött rejlő motivációkat, félelmeket és vágyakat is. Ezáltal a nézők saját helyzetükbe is beleképzelhetik magukat, és kérdéseket tehetnek fel arról, hogy miként viszonyulnak másokhoz és magukhoz. Ahhoz, hogy elkerüljük a manipulálóvá válást, fontos, hogy a diskurzusunkban a nyitottság és a tisztelet vezéreljen minket. A manipulációt egyfajta párbeszédként kell bemutatni, ahol a szándékok és a következmények egyaránt terítékre kerülnek. Így a nézők nem csupán passzív megfigyelők, hanem aktív résztvevők lesznek a történetben, akik saját tapasztalataik alapján értelmezhetik a manipulációt, anélkül, hogy elfelejtenék annak etikai vonatkozásait.

Nagyszerű kérdés! Talán itt rejlik a különbség köztünk és más filmesek között: számomra lényeges, hogy bemutassam a saját munkamódszeremet, és azt, hogy amit létrehozok, az egy közösen alkotott élmény. Az általam megjelenített események valós emberek történetei, és nem csupán egy lineáris narratíva, amit a nézők passzívan követnek. A film során tudatosan megszakítom a történetet a holokausztról készült képekkel, és a végén egy túlélő hangját is beemelem. Ezzel igyekszem a nézőt kicsit kiemelni a film világából, hogy ne merüljön el teljesen, hanem tudatosan reflektáljon arra, amit lát. A célom, hogy ráébresszem őket: ez egy alkotás, nem csupán egy szórakoztató produktum.

Úgy vélem, hogy ez a téma igazán lényeges: a filmem révén feltárom, hogyan manipulálta Goebbels a közvéleményt, és kifejtem a saját nézeteimet a manipuláció jelenségéről. Az általam készített képek nemcsak a múltra reflektálnak, hanem a jelen kihívásaira is figyelmeztetnek. Manapság, amikor a félretájékoztatás és a manipuláció mindennapos jelenséggé vált, és olyan eszközök állnak a rendelkezésünkre, mint a közösségi média vagy a mesterséges intelligencia, rendkívül fontos, hogy a mai ember kritikusan szemlélje a körülötte zajló eseményeket. Ne engedjük, hogy megtévesszenek minket; legyünk éberek és tudatosak, hogy ne essünk a manipuláció csapdájába.

A film során Goebbels szinte saját narrátorává lép elő, ami érdekes kérdéseket vet fel a szándékaival kapcsolatban. Talán arra törekedett, hogy egyfajta emberi arcot adjon magának, lehetővé téve a nézők számára, hogy közelebb érezzék magukat hozzá. Ugyanakkor ezt a stratégiai lépést úgy is értelmezhetjük, mint egy eszközt, amellyel még inkább elrettentőbbé válik. Azáltal, hogy közvetlen kapcsolatba lép a közönséggel, talán azt kívánta elérni, hogy a nézők ne csupán egy politikai figura, hanem egy valóságos ember bonyolult pszichéjét ismerjék meg, ezáltal még inkább fokozva a félelmet és a feszültséget. Mindez azt a hatást kelti, hogy az őszinte beszéd mögött sötét szándékok húzódnak meg, ami még rémisztőbbé teszi a figuráját.

- Jól érzékeli, hogy van egyfajta ellentmondás, mert minél magasabbra került karrier szempontból, annál borzasztóbb lett a saját élete. Goebbels története tulajdonképpen arról szól, hogy 38 évesen élte meg a saját hatalmának csúcspontját. Boldog ember volt fehér öltönyben. Ő ellenezte a háborút, mert okos ember volt, és tudta, hogy a háborúnak van egy nagy hátránya: hogy azt el is lehet veszíteni. Akkor is nagyon mélyre került, amikor a viszonyát meg kell szüntetnie, és lejjebb került a rangsorban. Neki nagyon fontos volt, hogy Hitler közelében maradjon, és az is valahogyan az ő tragédiája volt, hogy azon dolgozott, hogy felküzdje magát. Ő lett Hitler helyetteseként a második ember, de ez volt egyben az utolsó napja is, mert meghalt. Azt látjuk, hogy mivel ő intelligens volt, látta, hogy egyre rosszabb a helyzet, hogy valamit tenni kéne, és egyre idegesebb lett attól, hogy Hitler nem csinált semmit.

Goebbels nézetei merőben eltértek a többi náci vezetőétől. Ő a tárgyalás lehetőségét kereste, próbálva megóvni a saját bőrét, és egyre inkább ellentmondásos helyzetekbe keveredett. Ahogy teltek a napok, úgy vált nyilvánvalóvá, hogy saját hazugságainak foglya lett, még az utolsó pillanataiban is propagandát gyártott. Meg akarta mutatni, hogy ő Hitler legközelebbi szövetségese, ugyanakkor tettei éles ellentétben álltak a többi vezetőével. Mások is a halálba menekültek, de ők nem vitték magukkal gyermekeiket. Goebbels ezzel a végső döntésével ismételten hangsúlyozta, hogy hűsége a halálon is túlterjed, abban a hitben élve, hogy a jövő nemzedékek elismerik ezt az áldozatot. Azonban ez a felfogás csúfosan megbukott; valójában e tettével éppen az ellenkező hatást érte el, és senkit sem tudott lenyűgözni.

Hogyan változott meg az Ön képe Goebbelsről a film elkészítése során?

- A kép nem nagyon változott meg, hiszen már előtte is intenzíven foglalkoztam vele, de amikor az ember ennyire belemerül a részletekbe, és minden nap ezzel foglalkozik, akkor rengeteg minden kiderül. Például néha egyszerűen akaratlanul is nevetségessé válik, amikor kudarcai vannak. Magát a naplóját is úgy kell olvasni, hogy ő volt szerintem a világtörténelem legnagyobb hazudozója, hiszen még önmagának is hazudott. A filmben is megmutattam, hogy mielőtt a nagy beszédet tartotta ott a Sportpalotában, az újságíróknak előre megmondta, hogy a beszédét dicsérni kell. A sajtó akkoriban teljesen alá volt rendelve a kormánynak, utána ő mégis képes volt beírni a naplójába, hogy mennyire ünnepelte a beszédét a sajtó, és hogy mennyire büszke erre. Tehát valahol nevetséges egy kicsit.

Azt is látjuk a naplókból, hogy Hitler rendkívül fontos volt számára. A háború vége felé ugyanis már érződött, hogy kezdett depressziós lenni, és azt mondta, nincs kiút. Amikor aztán Berlinben volt, és magához rendelte Hitler - aki akkor a Farkasveremben volt -, akkor már azt írta, hogy a Führer új bátorságot adott nekem, erőre kaptam, igazán frissnek érzem magam, és a többi. Szóval nagyon függött Hitlertől, Hitler volt az ő élete központja, és ez akkor vált világosabbá számomra.

Ön szerint napjainkban is hatékonyak lennének Goebbels manipulációs technikái?

- Mindenképpen lehetségesnek tartom, hogy működnének. Gyakorlatilag ő találta azt ki, hogy kiküldi az újságírókat a frontra, és ezt az amerikaiak a második világháborúban ugyanígy felhasználták. Fontosnak tartom azonban, hogy kicsit absztracháljuk a dolgokat, mert Goebbels akkoriban az akkori médiumok lehetőségét használta ki, az élő eseményeket, a tévét, a rádiót, a nyomtatott sajtót annak érdekében, hogy félretájékoztassa az embereket. Ma már sokkal nagyobb a lehetőségek tárháza, hiszen itt a mesterséges intelligencia is, és ezáltal sokkal veszélyesebb, ha ezek a médiumok rossz kézbe kerülnek. Erre szeretném a filmemmel is felhívni a figyelmet.

Robert Stadlober, aki Goebbels szerepét alakította, egy különleges kihívást látott a karakter megformálásában. A rendező és a színész közötti együttműködés célja az volt, hogy a nézők ne csupán a történelem egy sötét figuráját lássák, hanem egy komplex, ellentmondásos embert is, aki mögött mélyebb pszichológiai rétegek húzódnak. Stadlober célja az volt, hogy feltárja Goebbels emberi oldalát, a benne rejlő félelmeket és ambíciókat, ezzel is hangsúlyozva, hogy még a legrosszabb karakterek is hordozhatnak érzelmeket és motivációkat. A színészi játékával arra törekedett, hogy a nézők elgondolkodjanak a hatalom, a manipuláció és az ideológia hatásairól, miközben egy letisztult, mégis sokrétű előadást nyújtson.

Robert Stadlobert már hosszú ideje ismerem, és mindig is lenyűgözött a tehetsége. Ő nem csupán egy kiemelkedő színész, hanem egy rendkívül intelligens és éles eszű művész is, aki mélyen megérti a munkamódszeremet és a kreatív folyamataimat. Amikor Goebbels karakterét kellett megformálnunk, különösen óvatosnak kellett lennünk, hogy elkerüljük a hibákat. Húsz évvel ezelőtt, amikor egy filmet készítettem róla, egy olyan színészt választottam, aki szó szerint másolta Goebbels mozgását és beszédstílusát. Bár a teljesítménye lenyűgöző volt, a filmvásznat nézve úgy éreztem, hogy inkább karikatúra született, semmint hiteles ábrázolás. Az új megközelítés érdekében Robert feladata az volt, hogy ne csupán utánozza a karaktert, hanem értelmezze és újraalkossa Goebbels lényegét. Így elérhettük, hogy a közönség valóban megismerje, milyen is volt ő valójában, anélkül, hogy a nevetségesség határvonalán egyensúlyoztunk volna.

Goebbels gyermekkorát rendkívül egyszerű környezetben töltötte, és egy olyan fogyatékossággal élt, amelyet mélyen szégyellt. Élete során folyamatosan küzdött azért, hogy felfigyeljenek rá, miközben igyekezett eltitkolni a származását. A Rajna vidékéről származott, ahol a helyi dialektus különbözőségei miatt a beszédmódja is eltért a megszokottól, és ezt a sajátos hangsúlyt is próbálta elrejteni. Hivatalos környezetben nagyon odafigyelt a beszédére, de amikor ideges lett, könnyen elárulta magát. A film készítése során apró részletekre is figyeltünk, hogy hitelesen tükrözzük a karakterét, de nem törekedtünk teljes átalakulásra. Véleményem szerint Robert egyedülálló tehetséggel tudta ezt a komplex személyiséget megjeleníteni.

Összegzésül: Mit jelent Önnek személyesen ez a film?

Ezzel a filmmel sikerült kifejeznem mindazt, amit a náci történelem kapcsán szerettem volna átadni. Az a vágyam, hogy a nézők valóban megértsék, hogyan történhetett mindez. Ha ennek eredményeként a világ egy kicsit jobbá, emberibbé válik, már elégedett leszek. A következő projektjeim más irányt vesznek. Természetesen van egy meghatározott filmkészítési stílusom, de ezek már nem a Harmadik Birodalom árnyékában fognak születni.