Szaúd-Arábiában hátrahagyott védő csatlakozott a Topligához | Rangadó

A Feyenoord hátvédje arról híresült el, hogy eredetileg a szaúdi ligába igazolt volna, ahová el is utazott az orvosi vizsgálatokra, csakhogy idők közben az al-Nasszr meggondolta magát. Hancko ennek köszönhetően megérkezett Szaúd-Arábiába, de senki sem fogadta őt, némi telefonálgatás után derült ki, hogy teljesen feleslegesen repülte át a fél világot. Nem sokkal később az Atleti meg is kereste az így hoppon maradt védőt, pénteken pedig hivatalosan be is jelentette őt.
A Feyenoord számára semmiképp sem volt kedvezőtlen a helyzet, hiszen bár kisebb átigazolási díjat sikerült megállapítani, Vatanabe Cujosival és Rav van den Berggel már előrehaladott tárgyalásokat folytattak. Ezáltal elkerülik az új átigazolási stratégiák kidolgozásának szükségességét.