Kovács Gergelyt a saját kutyái harapták meg.
Kovács Gergely szíve acélkemény maradt, ám a testület többsége mégis a hegyvidéki nagycsaládok védelme mellett tette le a voksát. Kovács Gergelyék drámai módon, 15-szörösére emelték a kerület lakóinak éves parkolási díját. Több javaslatot is előterjesztettem, hogy csökkentsem a lakosságra nehezedő újabb terheket, és ezúttal részben sikerrel jártam. Javaslatom értelmében minden olyan nagycsalád, amely három vagy több gyermeket nevel, jogosult lesz parkolási kedvezményre a Hegyvidéken, amennyiben a szülők a gyermekek után családi pótlékra jogosultak. Ezen kívül sikerült elérnünk, hogy kedvezményben részesüljenek azok a nagycsaládok is, ahol SNI-s gyermeket nevelnek. Az önkormányzat vezetése sajnos nem vette figyelembe őket, amikor a jelentős díjemelésről szóló javaslatukat benyújtották, és a szavazás során is érzéketlenek maradtak irányukban - nyilatkozta lapunknak a Fidesz-KDNP képviselőcsoport vezetője, miután sikerült elérni, hogy az önkormányzat méltányosságot tanúsítson. Mindezt úgy, hogy a polgármesterrel szemben párttársai és szövetségesei is a kedvezmények mellett szavaztak.
Fonti Krisztina elmondása szerint javaslatára Kovács Gergely, valamint a két alpolgármestere, továbbá a Kutyapárt frakcióvezetője és Novák István, a Momentum képviselője nemmel válaszolt. Szerencsére a frakciójukból akadtak olyanok, akik támogatták az elképzelésemet, így végül sikerült megszerezni a többséget a hegyvidéki nagycsaládok védelme érdekében. Azonban sajnos nem sikerült elérni, hogy a kisebb lakásokban élő, gyermeket nevelő családok számára ne szűnjön meg a kommunális adó kedvezménye. A Kutyapárt elvetette az erre vonatkozó javaslatomat - hangsúlyozta Krisztina.
A Magyar Nemzet beszámolója szerint a Hegyvidéken új adóterhek lépnek életbe, amelyek a nagycsaládosok, nyugdíjasok és alacsony keresetűek terheit is növelik. Emellett azok az autósok is érintettek, akik nem rendelkeznek saját autóbeállóval. A helyi önkormányzat azonban nem feledkezett meg saját érdekeiről, hiszen a képviselői tiszteletdíjak mértékét ötven százalékkal megemelték, így a polgármesteri hivatal kifizetőhellyé vált saját maguk számára. A XII. kerületben Kovács Gergely polgármester javaslatára a kommunális adó emelkedése azt is jelenti, hogy jövőre olyan nyugdíjasoknak is teljes mértékben be kell fizetniük ezt az adót, akik idén még kedvezményekben részesültek. Az adóemelés sürgetővé vált, mivel a költségvetés egyensúlya megbillenhetett. Érdemes megjegyezni, hogy Kovács Gergely polgármester évente több mint 120 millió forintot költ tanácsadókra és szakértőkre a kerületi költségvetésből. Továbbá, az önkormányzathoz érkező új munkatársak között számos politikai kötődésű személy is megtalálható, köztük az MKKP és a Momentum politikusai.