A világ szédítő sebességgel változik körülöttünk, és ez a dinamika különösen erősen érinti a fiatalabb generációkat. De vajon milyen hatással lesz ez a jövő példaképeire? A Coloré színeiben felfedezhetjük, hogy ez a rohanás nemcsak lehetőségeket kínál, ha

Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy egy nap már nem elegendő ahhoz, hogy igazán jelen legyek a pillanatokban. A világ szédítő sebességgel halad előre, és én is csak próbálom utolérni.

Miközben éppen fogalmazok egy e-mailt, hirtelen megérkezik egy újabb értesítés, és az agyamban felbukkan a "mi van, ha valamiről lemaradok?" érzés. De vajon mit is jelent ez a rohanó életmód azok számára, akik már ebbe a világba születtek? Akiknek a folyamatos információáradat nem csupán újdonság, hanem a mindennapok természetes része?

Az újabb generációk - főleg az alfa és a Z - már nem csak gyorsabban élnek, másképp is gondolkodnak. És nem vagyok benne biztos, hogy mindig jobb így.

A mai világ egyik legnagyobb kihívása nem az információ elérése, hanem annak értelmezése. Az új generációk 0-24-ben hozzáférnek mindenhez - hírekhez, tartalomhoz, mások véleményéhez -, de azt látom, hogy egyre nehezebb számukra különbséget tenni valódi és torzított valóság között. Minden gyors, rövid, zajos és vizuális. És ebben az instant tempóban az elmélyülés luxusnak számít.

Amikor ők tanulnak, szórakoznak vagy éppen kapcsolódni próbálnak, gyakran egyszerre tíz különböző impulzus éri őket. Közben pedig el kell sajátítaniuk, hogyan értsék meg önmagukat, a körülöttük lévő világot és a másik embert. Mindez egy olyan dinamikus térben zajlik, ahol minden egyes másodperc új kihívásokkal és lehetőségekkel szolgál.

A közösségi média látszólag hídakat épít, de valójában sokan egyre inkább elszigetelődnek, és úgy érzik, hogy nem felelnek meg a környezetük elvárásainak. A fiatalok nem csupán a társadalmi normák nyomásának próbálnak megfelelni, hanem állandóan összehasonlítják magukat mások "tökéletesnek tűnő" életével is. A világ felgyorsult ritmusában nemcsak a fizikai terhelés, hanem a mentális nyomás is egyre nagyobb - sokan már gyerekként elfáradnak a folyamatos versenyfutásban.

Az önértékelésük sok esetben külső megerősítésekre épül, mint például a közösségi média "like"-jai, reakciók és visszajelzések. Ezzel párhuzamosan viszont egyre inkább elmarad a belső önértékelés elsajátítása, vagyis az a képesség, hogy valóban figyeljenek önmagukra és belső érzéseikre.

Azt hisszük, ha "felkészítjük őket a jövőre", az elég. Digitális eszközök, programozás, nyelvtudás, multitasking - persze, mind fontos. De közben elfelejtjük megtanítani őket pihenni, lelassulni, fókuszálni, érezni, jelen lenni. Pedig ezek nem luxus készségek, hanem túlélési eszközök egy olyan világban, ami egyre gyorsabb, hangosabb és összetettebb.

A mai rohanó világban felnövekvő gyerekeknek és fiataloknak nem szuperképességekre van szükségük, hanem stabilitásra, határokra és világos irányelvekre. Fontos, hogy felismerjék: az értékük nem abban rejlik, amit elérnek vagy bemutatnak, hanem abban, akik önmaguk.

A világ tempója egyre gyorsul, és ezt megállítani nem tudjuk. Azonban rajtunk múlik, hogy lehetőséget biztosítsunk azoknak, akik még felfedezik, hogyan boldoguljanak ebben a környezetben. Fontos, hogy olyan teret és helyzeteket alakítsunk ki számukra, ahol nem kell állandóan rohangálniuk, összehasonlítgatniuk magukat másokkal, vagy megfelelniük a külső elvárásoknak.

Fontos, hogy rámutassunk, létezik alternatív megközelítés is. Sétálhatunk, nem csupán rohanhatunk. Csendben is maradhatunk, anélkül, hogy folyamatosan reagálnánk. Gondolkodhatunk, ahelyett, hogy csak passzívan görgetnénk.

Talán, ha elsajátítják ezt az értéket, nem csupán a rohanó világ áldozataivá válnak, hanem olyan felnőttekké, akik felismerik, hogy a legnagyobb erő sokszor éppen a lelassulásban és a megfontoltságban lakozik.