Szegeden önkéntesek vállalják, hogy szeretetteljes öleléseikkel ringassák a kórházban magára hagyott újszülötteket, ezzel melegséget és támogatást nyújtva a kisbabák számára.

Egy alig néhány napos baba békés álmát egy fiatal lány ölelésének melege övezi. Ez a lány nem az édesanyja, hanem egy önkéntes, aki igyekszik pótolni a gyermek életének e fontos szakaszában elengedhetetlen kötődést. Szegeden jártunk, ahol az Örökké Haza elkötelezett önkénteseivel együtt látogattuk meg a klinikát. Ők azok, akik a kórházban magukra hagyott újszülöttekhez érkeznek, hogy ringatják, etetik és pelenkázzák őket. Az ötlet egyetemi projektként indult, mára pedig olyan kezdeményezéssé nőtte ki magát, amelyhez mások is szeretnének csatlakozni. Ahogy lapunk cikksorozata is hangsúlyozta, több száz csecsemő fekszik jelenleg egyedül a kórházak rácsos ágyain, ami később életre szóló traumát okozhat, a tudatalattiban megbúvó szeretethiány révén.

Ötletversenynek indult, mára egyetemi kurzussá vált, és jelentős szakmai háttértámogatással működő önkéntesprojektként működik Szegeden az Örökké Haza projekt. Égi Blanka és Kiss Teodóra a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatója, a Mathias Corvinus Collegium diákjai. Az MCC közel két évvel ezelőtt hirdetett a hallgatóknak egy ötletversenyt, amelyet megnyert a két diáklány. Ekkor dolgoztak először együtt, és ekkor vált közös céllá, hogy segítsenek a kórházban hagyott csecsemőkön. Az ötletet szakmai oldalról a Mathias Corvinus Collegium és a Szegedi Tudományegyetem is támogatta. A két intézmény együttműködéséből olyan szabadon választható kurzus indult útjára, amely magas színvonalú elméleti és gyakorlati felkészítést nyújt a hallgatók számára.

Az önkéntesek szívükön viselik a kórházban maradt csecsemők sorsát. Minden nap ellátogatnak a szegedi klinika szülészeti és nőgyógyászati osztályára, ahol szeretetteljes ölelésekkel, ringatással és gondoskodással ajándékozzák meg azokat a kisbabákat, akiket a családjuk nem tudott hazavinni. Az ő jelenlétük nemcsak a kisgyermekek számára nyújt vigaszt, hanem a remény és a szeretet üzenetét is közvetíti.

Szeptemberben indult a szakmai felkészítő program, és a résztvevők novemberben tarthatták először karjaikban a kis csöppségeket. A kurzus során a résztvevők heti másfél-két órás jelenlétét várják el, de a valóságban ennél sokkal több időt szentelnek a babákra, élvezve a közös pillanatokat.

Ölelésekben gazdagok, szeretetteljes pillanatokban bővelkednek.

A név, az Örökké Haza Blanka ötlete volt, idézte fel a projekt megvalósulásának első pillanatait Teodóra. Az volt az elképzelése, hogy örök otthont szeretne a kisbabáknak. Hogy születésüktől egy ideig kísérjék az életüket, de aztán megvalósuljon a legfőbb cél - és erre már volt is örömteli példa az indulás óta -, hogy otthonra találjanak. Ez semmihez nem fogható érzés. Teodórában is mélyen megmaradt egy pillanat, egy szimbolikus elengedés: megvárta a tisztába tevéssel az érkező örökbe fogadó szülőket, hogy a feladattal egyben a babát is rájuk bízza, ezzel jelezve önmagának is, hogy itt véget ért az ő küldetése.

Az örökbefogadás száma alacsony, miközben a kórházakban magukra hagyott magyar csecsemők sorsa a minisztériumok közötti ügyintézés labirintusában hányódik.

A találkozónkon három lelkes önkéntes egyetemi hallgató, Gábor Amarilla, Kőhalmi Eszter és Pivárcsik Linett képviseltette magát. Amikor a motivációikra tereljük a szót, Linett megosztja velünk, hogy neki egy 13 évvel fiatalabb húga van, akivel már kiskorától kezdve sok időt töltött, és a babázás iránti szeretete is korán kialakult benne. De nem csupán ezért vonzódik az önkéntességhez; Linett számára a legfontosabb az, hogy segítsen azoknak, akik nem tudják viszonozni a támogatást. „Itt vannak ezek a pici, ártatlan babák, akik semmiről nem tehetnek. Az élet egyik legfontosabb feladatának érzem, hogy nekik segítsek” – mondja, elragadtatottan.

Amikor először néz szembe egy babával, mindig lenyűgözi a kis lény mérete. Az az érzés, amikor egy csupán néhány órás, törékeny csodát a szívére fekteti, örökre elkíséri.

A kicsi először úgy tűnt, mintha zavart lenne, mintha nem bízott volna abban, hogy ez az élmény jót fog neki tenni. Honnan is tudhatta volna? Hiszen még sosem tapasztalta meg az ölelés melegét.

Később elcsendesedett, és álomba merült. Linett úgy véli, hogy ez a leglényegesebb dolog: hogy áthassák őket az ölelések, és érezzék a szeretet melegét a szívükben.

Amarilla szívből hálás, hogy a projekt ötletgazdái már a kezdetekkor számoltak vele, és csatlakozhatott a csapathoz. Ez számára nem csupán munka, hanem egy igazi szerelemprojekt, amely minden alkalommal feltölti, és mindig mosollyal az arcán tér haza. Az első ringatás élménye nagyszerű volt, bár kicsit ijesztő is, hiszen korábban sohasem élt át hasonlót. Minden alkalommal lenyűgözi a babák szépsége; hihetetlen, hogy valaha ő is ilyen aprócska volt. Ugyanakkor boldogsággal tölti el a gondolat, hogy ahogy ő felnőtté vált, úgy ezek a kis csodák is egyszer majd felnőnek. Ha ehhez ő ölelésekkel és szeretettel tud hozzájárulni, az számára mindennél többet ér.

Több száz elhagyott csecsemő várakozik a kórházakban nevelőszülőre, mivel a magyar gyermekvédelem nem képes megfelelően gondoskodni róluk. Az Orbán-kormányt előre figyelmeztették arra, hogy tömegesen maradhatnak a kórházakban az elhagyott kisbabák, de sajnos a figyelmeztetések ellenére nem történt érdemi lépés a helyzet javítására.

Eszternek két öccse van, és a családban sok kisgyerek teszi színesebbé a mindennapokat. Azonban egy ilyen pici babát még sosem tartott a karjában, meséli izgatottan. Gyógypedagógusnak készül, és a mindennapjai során is gyerekek veszik körül, így ez az önkéntes munka nemcsak a jövőbeli szakmájához, hanem az élethez is remek alapot biztosít. Ez a tapasztalat segíti a személyisége fejlődését, erősíti az empátiáját, és megtanítja, hogyan viszonyuljon minden egyes emberhez. Elmondása szerint először ijesztő kézbe venni egy ennyire apró testet, hiszen hatalmas felelősséggel jár, de az érzés, hogy egy ilyen tiszta és nyugodt lény van nála, csodálatosan megnyugtató. A babák ártatlansága és őszinte nyugalma, valamint az, hogy még nem ismerik a világ nehézségeit, különleges békét sugároz.

Bár még nem tapasztalták meg az anyaságot, Eszter úgy véli, hogy a csecsemők közelsége ösztönösen aktiválja bennük az anyai érzéseket.

Tudatában vannak annak, hogy az édesanya pótolhatatlan, de mindent megtesznek azért, hogy a kicsiknek olyan értékeket adjanak át, amelyek segítik őket az ősbizalom megalapozásában.

Családot modelleznek

Asztalos Kata, a neveléstudományi kutatások elkötelezett szakértője és a Szegedi MCC képviselet-vezetője, aktívan részt vesz a kurzus tantárgyfelelősi feladataiban. Az MCC és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) között négy évre szóló együttműködés keretében szoros szakmai kapcsolatok épülnek ki, melyek során kölcsönösen támogatják egymás innovatív kezdeményezéseit. Amikor Kata Várbíró Szabolcsot, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetőjét kereste meg egy új projektötlettel, a professzor nyitottan fogadta a javaslatot. A felek abban állapodtak meg, hogy a kezdeményezésnek szilárd szakmai alapot és támogató közösséget kell biztosítania a siker érdekében.

A kurzus során a résztvevők teljes mértékben átélhetik az önkéntes időszakot, amely akár 5-6 féléven keresztül is eltarthat. Az első félév a szakmai felkészülés, az elengedhetetlen egészségügyi ellenőrzések és a betanulás időszaka, míg a második félévtől kezdve lehetőség nyílik a tényleges munkavégzésre.

Ettől fogva havonta pszichológiai szupervíziót kapnak, szakemberrel végigbeszélik, hogyan tudják feldolgozni ezt az összetett lelki folyamatot. Az önkéntesek munkáját a képzési központ vezetője alázatosnak ítéli, a fiatalok ugyanakkor újdonságot is vittek az intézet életébe. Nagyon hálás korosztály, hiszen folyamatosan tanulnak, rendkívül készségesek. Az idei akadémiai év fő célja az volt, hogy kipróbálják ezt a jó gyakorlatot. Most már van egy olyan tudás a kezükben, amely transzferálható lesz.

A felkészülés valóban alapos volt, emeli ki Orvos Hajnalka, a szegedi klinika szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezetője. A hallgatók orvosi alkalmassági vizsgálaton vettek részt, ahol a nővérek segítettek nekik elsajátítani a babaápolás alapjait, mint a tisztába tevés és etetés. A fiatalok szinte tiszteletbeli kollégákká avanzsáltak. Mindenki számára új és kihívásokkal teli helyzet állt elő, de a nővérek örömmel tapasztalják, hogy az önkéntesek az itt maradt kisbabákra vigyáznak, így nekik több idő jut a szakmai kötelezettségeik ellátására.

Az újszülöttek számára az önkéntesekkel való interakció különösen fontos, hiszen ez a kapcsolat biztonságot nyújt számukra. Amikor egy nevelőszülőhöz vagy örökbefogadó családhoz kerülnek, az segíti őket abban, hogy könnyebben kialakítsák a szükséges érzelmi kötődést.

A gyermekgyógyász-neonatológus tudja, hogy az országban létezik sok hasonló önkéntesprogram, de ennyire szervezett, ilyen komoly szakmai háttérrel rendelkező nincs. Bízik benne, hogy ha már Teodóráék nem lesznek egyetemi hallgatók, akkor is folytatódik a kurzus.

Balázsné Deli Anikó főnővér örömmel számol be arról, hogy már egy fiatalember is csatlakozott az önkéntesek csapatához. Ez rendkívül pozitív fejlemény, hiszen a babák számára fontos, hogy különböző hangszíneket és érintéseket tapasztaljanak meg. A nők és férfiak közötti eltérés a gondozásban új dimenziókat ad a kisgyermekek élményeinek. Olyan ez, mintha egy kicsi, harmonikus család lenne jelen a szobában. Ha a jövőben több férfi önkéntes is érkezik, lehetőség nyílna arra, hogy olyan párokat alkossanak, amelyek még inkább tükrözik a családi dinamikát.

A nővérek nagy tisztelettel fordulnak a diákok felé, értékelik, mekkora terhet vesznek le a vállukról. Rendszeresen tapasztalják az oda­adást, azt, hogy az egyetemisták késő estig tanulnak a könyvtárban, majd buli helyett inkább ringatni mennek, segíteni a nővéreknek. Van, aki annyira belefeledkezik, hogy figyelmeztetni kell, nézze az órát, nehogy elmenjen az utolsó busza. A mai világban egy fiatal csapattól becsülendő ez a fajta hozzáállás, szögezi le a főnővér.

Bíznak a folytatásban

Sokan érdeklődnek a know-how iránt – hangsúlyozza Asztalos Kata –, és egyre több gondolat születik arról, miként lehetne szélesebb körben népszerűsíteni ezt a fontos kezdeményezést. Ugyanakkor mindenki tisztában van vele, hogy nem szabad hirtelen lépéseket tenni, hiszen itt az önkéntes munkák legfinomabb és legérzékenyebb aspektusairól van szó. Orvos Hajnalka is osztja ezt a nézetet, kiemelve, hogy bár országszerte sokan érdeklődnek az ötlet iránt, fontos a fokozatosság. A megfelelő képzés és a következetesség kulcsfontosságú, hiszen óriási felelősséggel jár, hogy önkénteseket engedjenek a legkisebbek közelébe. Szegeden példaértékű összefogás valósult meg, ahol mindenki támogatja az elképzelést. Jelenleg 15 aktív önkéntesük van, és céljuk, hogy ezt a számot további tíz fővel növeljék, amihez felvételi eljárás keretében lehet majd csatlakozni. Teodóra megjegyzi, hogy az általuk végzett munka értéke messze meghaladja azt, amit ők belefektetnek, sőt, a klinika visszajelzései is biztatóak: a tevékenységük rendkívül hasznos. Eddig nem számítottak ekkora sikerre; eredetileg csupán egy egyszerű önkéntesprogramnak tartották – nevet a kérdés hallatán. Az egyetem befejezése után szeretnék folytatni a projektet, hiszen ez már az életük szerves részévé vált, és egy olyan közösség alakult ki, amely mély hatással van a mindennapjaikra. Úgy érzik, az általuk kapott szeretet révén talán boldogabbak is lettek, mint valaha.

Nagy szükség van rájuk! Jelenleg több száz magára hagyott kisbaba lehet a magyar kórházak falai között. A helyzet drámaiságáról először a Népszava számolt be tavaly szeptemberben. A Belügyminisztérium statisztikái alapján akkor a számuk 280 és 300 közé tehető, ami az előző évhez képest akár hatszoros növekedést is mutathat. A tárca tájékoztatása szerint van olyan kisbaba, aki akár 12 hónapot is eltölt a kórházban, mielőtt örökbefogadó családhoz, nevelőszülőkhöz vagy csecsemőotthonba kerülne.