Németh Zsolt: A Trump-tornádó újra felélesztette az Egyesült Államok dominanciáját.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és a Tusványos, azaz a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alapítója, a világpolitikai helyzetet és a hatalmi viszonyokat elemezte, különös figyelmet szentelve Donald Trump Amerikájának szerepére. Előadásában nemcsak a globális dinamikákat tárta fel, hanem az Európai Unió aktuális helyzetét is érintette, rávilágítva arra, hogy a tábor jelmondata, "Ránk számíthatsz," milyen üzenetet hordoz a résztvevők számára. Az esemény során Németh Zsolt hangsúlyozta a nemzetközi kapcsolatok bonyolultságát és a közép-európai országok szerepét a globális színtéren.

Van-e még bármilyen értelme az olyan klasszikus felosztásoknak, mint hogy belügy, külügy, hadügy, pénzügy, európai uniós ügy, satöbbi, amikor a szomszédunkban is háború van és a sokoldalú multilaterális rendszerből megyünk át a kétoldalú alkuk rendszerébe, és van egy olyan ember a Földön, Donald Trumpnak hívják, aki egy háromszavas tweetjével képes globális folyamatokat elindítani a világban?

Úgy vélem, hogy az elmúlt év legmeghatározóbb eseményére szeretném felhívni a figyelmet ezzel a gondolattal. Valószínűleg a 34. nyári szabadegyetem és diáktábor, azaz Tusványos központi témája is az a világrendszer-változás, amelyben jelenleg élünk, és amely az utolsó hat hónapban zajlott. Számomra a leglényegesebb tanulság talán az, hogy a Trump körüli zűrzavarok, amelyek bekövetkeztek, félreértelmezték azokat a spekulációkat, amelyek szerint a világ egy többpólusú nemzetközi rend felé halad. Úgy gondolom, hogy világos, hogy ez a megközelítés téves, és nem lenne helyénvaló Magyarország külpolitikai stratégiáját ehhez igazítani. Az elmúlt időszakban nem a multipolaritás felé mozdult el a világ, hanem éppen ellenkezőleg: az amerikai hegemónia, amely az elmúlt évtizedekben is domináló szerepet játszott, most újra megerősödött és szembetűnően megnyilvánult. Talán úgy is fogalmazhatnék, hogy egyfajta Pax Americana 2.0-t tapasztalunk, ami a rendszerváltozást követően egy új, jelentős fordulatot hozott a világpolitikában. Ez egy új minőséget jelent, de nem a többpólusú, hanem az amerikai hegemónia megerősödésének irányába haladunk. Ezt a folyamatot számos eszközzel támogatták, és a diplomácia szerepe hatványozottan felértékelődött. Az utóbbi években azt figyelhettük meg, hogy az amerikai hadsereg gyakran aktívan beavatkozott, amikor szükség volt rá. Persze, erre az elmúlt hónapokban is volt példa, gondoljunk csak Iránra, de úgy érzem, most a diplomácia visszatéréséről van szó. Nem egy idealista, világkormányzati vízióval, mint amit a liberális, progresszív elemzők időnként szőnek, hanem a klasszikus értelemben vett érdekalapú diplomácia újbóli megerősödésével. A kereskedelempolitika ebben a kontextusban kulcsfontosságú, hiszen az amerikai elnök tarifák emelésével lényegében sakkban tartja a nemzetközi közösséget, ami mára nyilvánvalóvá vált. Kicsit olyan ez, mint amikor a szavanna állatai reagálnak az oroszlán ordítására: alkalmazkodnak, behúzódnak, esetleg morogni kezdenek, vagy próbálnak összefogni egymással.

Nem tölti el aggodalommal, ha igaz ez a Pax Americana 2.0 modell, akkor ez mégiscsak egyetlen emberen, Donald Trumpon alapul? Mi történik, ha nem ő lesz az elnök? Mi lesz, ha vele valami történik? Ez a hegemónia, ez a csoportosulás akkor is fennmarad?

Azt láthatjuk, hogy a nemzetközi közösség ehhez a felálláshoz alkalmazkodik, nézzük csak azt meg, hogy hány megállapodást sikerült már tető alá hoznia ennek az új kereskedelempolitikai, illetőleg diplomáciai megközelítésnek. Tető alá tudta hozni a megállapodást mindenekelőtt az Egyesült Királysággal. Annak a jelentősége azért fontos, mert az Európai Unió nagyon sok szempontból hasonló helyzetben van, mint az Egyesült Királyság. Létrejött a megállapodás az Öböl-országokkal, Vietnámmal. A minap azt hallhattuk, hogy Indonéziával is megszületett a megállapodás.

Vietnám egy lenyűgöző, százmilliós népességgel rendelkező ország, míg Indonézia még ennél is nagyobb, a legnagyobb muszlim ország a világon.

Ezek nagyon fontos jelzések. A nagy kérdés persze Kína, mert nyilvánvaló, hogy a legfontosabb kihívója az Egyesült Államoknak globálisan Kína, az ázsiai ország magatartása is rendkívül izgalmas az elmúlt fél esztendőben. Hszi elnök az elmúlt időszakban mintha eltűnt volna, nem ment el például a BRICS-csúcstalálkozóra, egyébként Putyin sem ment el, tehát amikor a legutolsó találkozó, Kazanyban egy nagyon nagy demonstráció volt, és még nem volt ilyen reakciókényszer, mint ami Trump elnök kivált, ahhoz képest egy defenzív magatartást tapasztalhatunk most a brazíliai BRICS-csúcstalálkozó kapcsán. A kivárás nagyjából azt a lehetőséget hordozza magában, hogy vagy megszületik egy megállapodás Kínával is, amelynek a lehetőségét én egyáltalán nem zárnám ki, és akkor az Egyesült Államok és Kína között egyfajta hatalommegosztás jön létre a nemzetközi diplomáciában, ami a világnak lehet, hogy nem is nagyon ártana. Vagy pedig feszült helyzet jön létre, amelynek szintén vannak jelei, hiszen az Egyesült Államokban nagyon sok meghatározó elemző fő kihívónak tartja Kínát, és azt mondja, ha valami kontinuus az Egyesült Államokban, az a Kínával szembeni állásfoglalás. Akkor viszont nem a stabilizálódás irányába fognak haladni a nemzetközi folyamatok, hanem egy globális instabilitás, adott esetben nagyon súlyos biztonsági kockázatokat hordozó instabilitás irányába. De én azt tartom valószínűbbnek, és erre látok szándékot mind a két félben, az Egyesült Államokban is, illetőleg Kínában is, hogy a megállapodás irányába fognak elmozdulni az elkövetkezendő időszakban. Természetesen nagyon fontosak a részletek, és lehet, hogy az amerikai-kínai viszonyban egyfajta kombinációja lesz a feszültség fönntartásának, illetőleg a megállapodásnak. Bizonyos kérdésekben lehet, hogy megszületnek a megállapodások, más kérdésekben lehet, hogy nem születnek meg, de az, hogy van kommunikáció a kínaiak és az amerikaiak között az elmúlt fél esztendőben, egyáltalán nem zárja ki azt a variációt, amit én valószínűsítek,.

Változott annyit a helyzet Donald Trump hivatalba lépésével, hogy ma már nem látszik igaznak az a megállapítás, hogy két nap van az égen? Ezt Orbán Viktor tavaly Tusványoson mondta így. Most inkább akkor már csak egy látszik? Az Amerikai Egyesült Államok?

Az Egyesült Államok jelenlegi szerepe a világpolitikában kétségtelenül meghatározó. Az elmúlt fél év eseményei azt mutatják, hogy az amerikai politikai és diplomáciai lépések olyan formát öltöttek, amelyet senki más, még Kína sem tudott volna megvalósítani. Ebben az értelemben nem beszélhetünk valódi szimmetriáról a két ország között, ám Kína kétségkívül az Egyesült Államok legjelentősebb gazdasági és politikai kihívója. Az Egyesült Államok és Kína közötti hatalommegosztás kialakulása kedvező környezetet teremthet a nemzetközi politikai problémák megoldására, még a legnehezebb kérdések esetében is. Ez a helyzet számomra kívánatos, hiszen lehetőséget ad arra, hogy a világ országai együttműködjenek a globális kihívások kezelésében.

Miként szemléli az Amerikai Egyesült Államok elnökének politikai stratégiáját? Amikor egyetlen napon belül olyan döntések születnek, amelyek nyilvánvalóan ellentmondanak egymásnak, sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a helyzet kaotikus. Ugyanakkor mások úgy vélik, hogy a látszólagos zűrzavar mögött valójában létezik egyfajta rendszer. Ön észlel-e ilyen rendszert a politikai lépések mögött?

Sokan úgy vélik, hogy az elmúlt időszak Trump elnöksége és az Egyesült Államok eseményei egyfajta káoszt idéztek elő. Én viszont számos olyan hibát látok, amelyek következményei alapján mindenképpen így értelmezhetők. Vegyük például a kanadai és ausztráliai választások eredményeit. Amikor Trump hivatalba lépett, ezekben az országokban teljesen más politikai erőviszonyok uralkodtak; a konzervatív pártok éppen a nyerés küszöbén álltak, mégis vereséget szenvedtek el.

Miután az elnök bejelentette, hogy Kanadát újabb tagállamként csatlakoztatni kellene hozzánk.

Természetesen, mélyebbre áshatunk a részletek tengerében, de számomra világos, hogy a helyzet, amellyel szembenézünk, egyfajta szervezett káosz, ahol a szervezettség és az irányítás kiemelt szerepet játszik. Minden lépésnek megvan a maga logikája, és már számos eredményt is sikerült felmutatni, amelyek ezt alátámasztják. Nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne kellett volna valamilyen szinten reagálni a kihívásokra; az országok eddig mind tették a dolgukat. Európa számára is elengedhetetlen, hogy megfelelően reagáljon a helyzetekre, és Magyarország is, a maga méretéhez mérten, hasonlóan fontos reakciókényszerrel bír. Azok a szereplők, akik időben és helyesen válaszoltak a kihívásokra, előnyösebb helyzetbe kerülnek, mint azok, akik még keresik a megoldásokat.

A káosz a politikában, az a régi, meghaladni kívánt rendszerek lerombolásának a módszere? Vagy mi a káosz a politikában? Amit mi, laikusok káosznak látunk Donald Trump működésében.

Fontos kiindulópontként tekinthetünk arra, amit az amerikai elnök hangoztat. Az „Amerikát újra naggyá tenni” üzenete minden bizonnyal magyarázatot nyújt az elmúlt időszak eseményeire. A nemzeti érdekek és a diplomáciai alkuk újbóli előtérbe kerülése kiemelkedő jelentőséggel bír. Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi áll a 30%-os vám mögött, amely az Európai Uniót célozza, és mi lehet az Egyesült Államok célja ezzel. Ha sikerül megtalálnunk a választ, akkor talán elérhetjük a megfelelő megállapodást. Európának ma talán az a legfontosabb feladata, hogy kidolgozza a megfelelő megoldást erre a helyzetre. A világos amerikai gazdasági érdekeken, mint például az autóexport és acéltermelés, túlmenően vannak olyan mélyebb összefüggések is, amelyekre figyelmet kell fordítanunk. Ilyen például a NATO biztonságpolitikai kötelezettségei, és hogy Európa biztonságát is meg kell erősíteni. A német kancellár szavaival élve, véget értek azok az idők, amikor Európa könnyen támaszkodhatott az Egyesült Államokra; most már nekünk kell aktívan gondoskodnunk a saját stabilitásunkról. Az orosz-ukrán háború és a közel-keleti feszültségek sürgető feladatokat rólnak Európára. Az ötszázalékos védelmi költségvetésről sokan két hónappal ezelőtt még nem hitték volna, hogy megvalósítható, de ezzel egy új kihívás is felmerül: hogyan tudja Európa ezt megvalósítani? A védelmi kiadások kérdése kulcsszerepet játszhat egy transzatlanti megállapodásban. Az Egyesült Államok nyilvánvalóan aggasztónak tartja, hogy Európa megpróbálja kiszorítani a védelmi ipari piacról, hiszen az Amerika és az Egyesült Királyság között létrejött megállapodásban is találhatók erre vonatkozó utalások. Az Európai Unió már döntött arról, hogy engedélyezi az Egyesült Királyságnak a védelmi piacra való belépést, így elkerülhetetlenné válik, hogy Európa döntsön az Egyesült Államok védelmi ipari piacra való beengedéséről. Ha figyelembe vesszük a kihívásokat, amelyekkel az észak-atlanti szövetség szembesül, és azt, hogy milyen együttműködésre van szükség Amerika és Európa között a védelmi ipar terén, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a hosszú távú együttműködés nem feltétlenül hátrányos Európa számára. Ez akár növelheti az elrettentő erejét és befolyását is, lehetővé téve, hogy stabilitást sugározzon a saját környezetében, legyen szó Kelet-Európáról vagy a Közel-Keletről.

Mit fog szólni az amerikai hadiipar további beengedéséhez Emmanuel Macron? A francia hadiipar a lőszertől az atomtengeralattjáróig bármit képes előállítani, a világ negyedik legnagyobb fegyverexportőre.

Ezek lesznek az elkövetkezendő időszakban előttünk álló tárgyalásoknak a legérzékenyebb pontjai. A választ Európának erre nyilvánvalóan együtt kell megadnia, és a franciáknak ebben döntő szavuk lesz. Ők az európai védelmi iparnak és a védelmi identitásnak már csak azért is a meghatározó szereplői, mert érthető okokból Németország ezen a területen hosszú évtizedekig nem volt jelen. Franciaország van jelen a Biztonsági Tanácsban, ha csak ezt az egy elemet nézzük, nagyon meghatározó szerepe lesz Emmanuel Macronnak, ez egyértelmű.

Említette többször is a diplomácia kifejezést, ha jól értem, akkor a diplomáciának nem pusztán az a feladata, hogy erőből érvényesítse az ország érdekeit, hanem az is, hogy megértse, hogy a másiknak mi fáj és megpróbálja azt valamilyen módon orvosolni a megegyezés érdekében.

Egyetértek. A diplomáciában nagyon nagy szükség van arra, hogy kialakuljon egy megfelelő alkufolyamat, az alkufolyamathoz viszont szükséges a megfelelő empátia, de természetesen szükség van arra, hogy rendelkezzünk felkészült diplomatákkal is. Az Egyesült Államoknak az elmúlt években nagyon komoly problémái adódtak abból, hogy átpolitizálódott, átideologizálódott a diplomáciai kara. Nekünk itt, Budapesten volt erről tapasztalatunk, amikor lengett a szivárványos zászló az amerikai nagykövetségen. A diplomáciai képességeknek a kifejlesztése területén az Atlanti-óceán mindkét oldalán nagyon fontos feladatok lesznek.

Ma már könnyedén megválaszolható az a mindannyiunkat foglalkoztató kérdés, hogy a világban éppen kivel áll szövetségben ki, és ki az, aki épp ellenfélként lép fel. Kik a barátok és kik az ellentétek ebben a pillanatban?

Nagyon nehéz erre választ adni. Legutóbb azt tapasztalhattuk, hogy amikor a BRICS kibővült, és megtartotta a brazíliavárosi csúcstalálkozóját, fontosnak tartotta az amerikai diplomácia hangsúlyozni, hogy aki belép a BRICS-be, annak nagyon komoly vámemelésekkel kell szembesülnie.

Aki megkísérli kiszorítani a csodás dollárt, az bizony egy százszázalékos vámra számíthat. Donald Trump szavai egyértelműek voltak.

Ennek következtében a közeljövőben valószínű, hogy az Egyesült Államok számos új barátra tehet szert.

Mivel a kereskedelem szinte mindenki számára vonzó, és a bolygón lévő tartalékpénz 98 százaléka továbbra is dollárban van, úgy tűnik, hogy nem igazán marad más opciónk.

Ez az üzenet világosan és egyértelműen fogalmaz, és a valóság talaján állva joggal feltételezhetjük, hogy a közeljövőben a dollár továbbra is központi szerepet játszik a kereskedelmi tranzakciókban.

A világpolitikai tájképen korábban a bal-jobb, konzervatív-liberális, valamint a globalista-szuverenista dichotómiák voltak a meghatározó törésvonalak. Azonban ma egy újabb dimenzió bontakozik ki, amely a hagyományos kategóriákon túlmutat. Jelenleg a legfontosabb törésvonal talán a technológiai és digitális szakadék, amely a hagyományos politikai ideológiákon túl a technológiai fejlődés, az adatvédelem, a mesterséges intelligencia, és a digitális jogok körüli vitákban ölt testet. A kérdés már nem csupán a gazdasági vagy politikai irányvonalakról szól, hanem arról is, hogy ki hogyan viszonyul a jövő technológiáihoz, és hogyan formálják ezek a társadalmi struktúrákat. Tehát a világpolitikában most a technológiai feszültségek, az innovációk etikai és társadalmi következményei adják az új fő törésvonalat.

Az egyik nagyon fontos kérdésnek tartom az orosz-ukrán háborút. Az egy fontos törésvonal, és itt az elkövetkezendő időben még jelentős feladatai vannak az Egyesült Államoknak, hiszen számos sikerről be tudtunk számolni az elmúlt percekben, amelyeket Donald Trump elért, de az orosz-ukrán háború az egyelőre kudarc. Nem sikerült az a fajta stratégia, amit kialakított. Azt azonban sikerült elérnie, hogy egyértelművé vált, hogy ki a hunyó, hogy miért nincs béke az orosz-ukrán háborúban. Azt gondolom, egyértelmű, hogy Oroszország felelőssége e tekintetben meghatározó.

Elnézést, de valaha felmerült a kérdés, hogy ebben a konfliktusban ki számít agresszornak és ki a védekező fél?

Az utóbbi időszakban sokan, köztük én is, úgy véltük, hogy Ukrajna nem mutatott egyértelmű elköteleződést a háború lezárása mellett. Ennek hátterében különböző okok állhattak, beleértve azt a kritikus beszélgetést, amely Donald Trump és Zelenszkij elnök között zajlott a Fehér Házban. Akkor még nem született meg az a világos döntés, amely mostanra úgy tűnik, hogy Ukrajnában már megszületett: a tűzszünet iránti igény, amelyet minél előbb szeretnének elérni. Az elmúlt hetek során az orosz-ukrán fronton tapasztalt erőeltolódások egyértelműen jelezték a helyzet súlyosságát, hiszen a nyári offenzíva komoly kihívásokat jelentett Ukrajna számára. Felmerültek olyan vélemények is, hogy az Európai Unió szerepe hozzájárult a háború folytatásához, és ebben van némi igazság. Azonban úgy tűnik, hogy a valódi akadályt az Egyesült Államok számára nem Ukrajna vagy Európa, hanem Vlagyimir Putyin ellenállása jelenti. Ennek fényében új stratégiákra van szükség. A célok valószínűleg nem változtak meg; Donald Trump továbbra is erős békepolitikát kíván folytatni. Bejelentette, hogy ötven napot ad Oroszországnak a tűzszünet elérésére, emellett pedig egy átfogó biztonsági megállapodást is ajánlott Ukrajnának. Ezen kívül felvetette a másodlagos vámok bevezetésének lehetőségét, ami azt jelenti, hogy mindenki, aki kereskedelmi kapcsolatban áll Oroszországgal, súlyos vámemeléssel nézhet szembe. Ez különösen fájhat Kínának és Indiának is.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: "Ez számunkra is fontos."

Természetesen nekünk is. Az elkövetkezendő időszakban nekünk arra kell törekedni, hogy minél közelebb hozzuk a gazdasági megállapodásunkat az Egyesült Államokkal. Bízom benne, hogy ezen a területen előre fogunk tudni haladni. Másrészt a nemzetközi közösség most komolyabban kell vegye azokat a változtatási javaslatokat, amiket az amerikai elnök megfogalmazott az orosz-ukrán háború befejezése érdekében.

Az Európai Unióban új költségvetés készül a következő hét évre, amely számos fontos következtetést vonhat magával. Először is, a tervezet tükrözi az uniós tagállamok prioritásait és céljait, amelyek a gazdasági növekedés, a fenntarthatóság és a társadalmi jólét előmozdítására irányulnak. Ezen kívül kiemeli a közös kihívásokat, mint például a klímaváltozás, a digitális átállás és a globális egészségügyi válságok kezelése. Fontos, hogy a költségvetés tervezése során figyelembe vegyék a tagállamok közötti egyenlőtlenségeket, és olyan intézkedéseket fogalmazzanak meg, amelyek elősegítik a szolidaritást és a kohéziót. Emellett a források hatékony felhasználásának szükségessége is kiemelt szerepet játszik, hogy a befektetések valóban hozzájáruljanak a hosszú távú fejlődéshez. Végül, a költségvetési tervezetnek rugalmasnak kell lennie, hogy alkalmazkodni tudjon a jövőbeli kihívásokhoz és változásokhoz.

Jelenleg a 2021-2027-as költségvetési ciklus fut, így már a 2028-2034-es költségvetés tervezete is napvilágot látott. Mint már említettük, Európának kiemelkedő forrásokat kell allokálnia védelmi célokra az elkövetkező ciklusban. A NATO-csúcstalálkozón minden európai szövetséges tízéves időkeretet kapott, hogy elérje a kitűzött öt százalékos célértéket, ami 2035-ig terjed. Ez jelentős pénzügyi terhet ró Európára. Az Európai Unió költségvetésében az adósságállomány aránya az utóbbi időszakban drámaian megnövekedett, körülbelül 12 százalékra tehető. Emellett a költségvetési tervezetben szerepel egy kifejezetten Ukrajnának szánt támogatási csomag is, amely akár 20 százalékot is elérheti. Európa tehát komoly kihívásokkal néz szembe, és a legnagyobb vesztes ebben a helyzetben a közös mezőgazdasági politika, valamint a vidékfejlesztés és a kohéziós támogatás, melyek a mi országaink számára elfogadhatatlan javaslatokat jelenthetnek. A miniszterelnök megjegyzése, miszerint ez a költségvetési tervezet nem fogja megérni az év végét, meglehetősen reálisnak tűnik.

Mindenkinek el kell fogadnia, különben nem léphet életbe.

Természetesen a költségvetés ilyen terület. Az elkövetkezendő időszakban nagyon komoly alkukra lehet majd ennek következményeként számítani, és minden egyes tagállamnak nagyon erősen végig kell gondolnia, hogy melyek azok a vörös vonalak, amelyeket nem hagy átlépni. Magyarország számára ezek eléggé egyértelműek. A magyar mezőgazdaság, a magyar vidék, a gazdáknak a védelme mindenféleképpen ebbe a körbe tartoznak.

Hogyan fogjuk tudni kigazdálkodni a GDP-arányos 5 százalékos fegyverkezési büdzsénket? Erről a miniszterelnök korábban azt mondta, hogy lehetetlenségnek tűnik. Még mindig kettő környékén vagyunk, egyedül a lengyelek vannak négy környékén, de ők nagyon közel vannak Oroszországhoz.

A javaslat szerint 3,5 százalékot közvetlen védelmi célokra kellene allokálni, ahogyan azt a NATO is jóváhagyta. Az ehhez kapcsolódó másfél százalék a védelmi ipar és a védelmi képességek fejlesztésére, valamint infrastruktúra-fejlesztési projektekre, például hídépítésre és mobilitásra is felhasználható. Mindezek mellett fontos hangsúlyozni, hogy a tervezett átmenet tíz évre van ütemezve, ami jelentős rugalmasságot biztosít, hiszen az eredeti javaslat egy sokkal rövidebb időkeretet tartalmazott. Felmerül a kérdés, hogy milyen irányt vesz a transzatlanti együttműködés, és hogyan alakul Amerika és Európa kapcsolata. Elképzelhető, hogy egy átfogó megállapodás jön létre, amely magában foglalja azokat a témákat, amelyeket már korábban is érintettünk, például a TTIP egyezmény kapcsán. Ezek a kérdések újra terítékre kerülnek. Jelenleg az Egyesült Államok a vámtételek 30 százalékos emelésével fenyeget Európával szemben, amely augusztus elseje után lépne életbe. Ez a lépés gyakorlatilag padlóra küldené a közel 2000 milliárd euró vagy dollár értékű kereskedelmi forgalmat, ami óriási zűrzavart okozna az európai gazdaságban. Bár a következő két hétben lehet, hogy nem sikerül minden felmerülő kérdésre választ találni, egy jelentős megállapodás megkötése az Egyesült Államok és az Európai Unió között elengedhetetlen ahhoz, hogy a tervezett védelmi költségek növelésére vonatkozó elemek életbe léphessenek. Az elkövetkező időszakban ez a kérdés kulcsfontosságú szerepet fog játszani.

Hogy áll hozzá a megállapodás szükségességéhez az Európai Unió meg az Egyesült Államok? Olyan játszmának tekinti bárki is, hogy énnekem kell nyerni, és akkor a másik bukik, vagy mind a kettő tisztában van azzal, hogy valamilyen együttműködést kell kialakítani?

Egymás számára a legjelentősebb piacot jelentjük. Ezzel mind a két fél teljes mértékben tisztában van. A rugalmasságnak a feltételei, ha a realitásokat nézzük, adottak. Én úgy vélem, hogy az amerikai megegyezési szándék, ami a többi megállapodást nézve meglehetősen egyértelmű, Európa irányában is fönnáll.

Hogy lehet azt kivitelezni, hogy a hadikiadások valóban célszerűek legyenek? Azért kérdezem, mert Németország próbálkozott korábban azzal, hogy olyasmiket is beleszámoljon, amik első meg második látásra nem feltétlenül a védekezés célját szolgálták. Mi sem vagyunk híján a fineszességnek.

Megteremtette a lehetőséget a NATO, lesz egy szűk értelemben vett védelmi kosár, és lesz egy addicionális terület, amely kapcsolódhat a védelmi képességekhez, három és fél, illetőleg másfél százalék arányban.

Olyan hidat kell kialakítani, amely képes biztonságosan elbírni a katonai szállítmányok áthaladását, biztosítva ezzel a gördülékeny és hatékony logisztikai műveleteket.

Természetesen! Íme egy egyedi változat: "Pontosan így van."

Ellenőrizni fogják, hogy tényleg olyan-e, annyiból épült-e meg, ezt a célt szolgálja-e?

Igen, pontosan így van. Bizonyos körülmények között egy gyalogoshíd, amely turisztikai célokat szolgál, nem számítható el ebben a keretben.

Az Európai Unió jelenlegi álláspontja Oroszország ukrajnai agressziójával kapcsolatban összetett és többrétű. Az EU mint intézmény, valamint a tagállamok együttesen fogalmazták meg a válaszukat, de fontos megjegyezni, hogy a tagállamoknak is lehetnek saját, egyéni megközelítéseik. Az EU hivatalosan elítéli Oroszország cselekedeteit, és számos szankciót vezetett be Moszkvával szemben. Ezek a szankciók különböző területeket érintenek, beleértve a gazdasági, pénzügyi és politikai szankciókat, amelyek célja, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszországra és támogassák Ukrajna szuverenitását. Bár az EU közös álláspontot képvisel, a tagállamok politikai prioritásai és gazdasági érdekei eltérhetnek. Például egyes országok, különösen azok, amelyek közvetlenül szomszédosak Oroszországgal, gyakran hangsúlyozzák a szigorúbb intézkedések szükségességét, míg mások, akik gazdasági szempontból függnek Oroszországtól, óvatosabb megközelítést alkalmazhatnak. Összességében tehát az Európai Uniónak van egy közös pozíciója, de a tagállamok sokszor saját nemzeti érdekük szerint alakítják azt, ami a helyzet bonyolultságát tükrözi. Az EU folyamatosan dolgozik azon, hogy egységes és hatékony választ adjon a kihívásokra, miközben figyelembe veszi a tagállamok eltérő nézőpontjait.

Az agresszió foglalkoztatja legmeghatározóbb módon a nemzetközi közösséget, amikor Oroszországról van szó, de Oroszország problematikája ennél tágabb, összetettebb, bonyolultabb: mi lesz a helye Oroszországnak hosszabb távon a nemzetközi rendben? Egyáltalán hogyan fog a háborút követő biztonságpolitikai architektúra kinézni? Európában erősödik az a meggyőződés, hogy Oroszországgal szemben a katonai megoldás nem fog eredményre vezetni. Sokáig meghatározó módon szembeállt ezzel a felfogással az európai közösség, most talán egyre többen erre az álláspontra helyezkednek. Emlékeztetnék arra, hogy amikor eljutottunk 1990-ben a hidegháború végéhez, azt megelőzte 1975-től az úgynevezett helsinki folyamat, amely kiegészítette és segítette azt a biztonságpolitikai és katonapolitikai folyamatot, amit az Egyesült Államok vezetésével - a csillagháborús előkészületek, miegymás - előidézték a rendszerváltozást és a hidegháborúnak a befejezését. Egyelőre nem látszanak a körvonalai hasonló diplomáciai folyamatnak, és nagyon sajnálatosnak tartom, hogy az a fajta kezdeményezőkészség, ami Amerikából Oroszország irányába megfogalmazódott az elmúlt időszakban, egyelőre kudarcot vallott. Az éppen ennek nyithatta volna meg a lehetőségét, hogy a katonai vonatkozások mellett diplomáciai párbeszéd kezdődjön. Ez most zárójelbe került, de nem hiszem, hogy lekerült az asztalról. Bízom abban, hogy el fogunk érni odáig, hogy a jövő nyáron már nem erről a kérdésről fogunk beszélgetni, és ezt követően pedig megkezdődhet egy olyan diplomáciai folyamat, amely ezekre a kérdésekre, amelyeket az előbbiekben érintettem, választ fog adni. Arra, hogy mi az európai biztonságpolitikai architektúrában Oroszországnak a helye, mi Ukrajnának a helye, megkezdődhet egy konszenzus kiépítése a kérdésben. Ám egyelőre nagyon távol vannak az egyes európai álláspontok egymástól.

Az Egyesült Államok célja, hogy Oroszország és az Európai Unió gazdasági kapcsolatai a háború végét követően újjáépüljenek? Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok rendelkezik kiváló minőségű LNG-vel, és arra biztatja az európai országokat, hogy ezt vásárolják meg. Emellett a kontinens számos állama már fizikailag is áttért az orosz energiahordozókról, ezzel is erősítve függetlenségüket.

Nem látom reálisnak, hogy Európa képes lenne tartósan leválni Oroszországról számos területen, különösen az energetika és a nyersanyagok vonatkozásában. Az Egyesült Államok is jelentős erőfeszítéseket tesz arra, hogy Oroszországot eltávolítsa Kína befolyása alól. Jelenleg azonban nem sok eredmény mutatkozik ezen próbálkozások terén, noha az elmúlt fél év középpontjában éppen ez a téma állt. Az amerikai kormányzat helytelennek tartja, hogy Oroszországot és Kínát egy kalap alá vegyék. Az Egyesült Államok, mint globális hegemón, rendkívül erős, ám a két nagyhatalommal egyidejűleg való konfliktusra nem képes. Ez a felismerés széles körben elterjedt az amerikai közéletben. A szándék, hogy Oroszországot leválasszák Kínáról, egyértelműen jelen van, és az amerikai Oroszország-politika egyik kulcsfontosságú motívuma lett az utóbbi időszakban. A jövőben ennek a megközelítésnek a módszerei változásokon fognak átesni, de hosszú távon az amerikaiak számára a legfőbb kihívást a kínai hatalom, illetve az ázsiai csendes-óceáni térség fogja jelenteni. Minden lehetséges eszközt bevetnek, beleértve az európai szövetségeseket, valamint Dél-Koreát, Japánt és Ausztráliát is, hogy elősegítsék Oroszország gazdasági kapcsolatai kiépítését olyan globális szereplőkkel, akik nincsenek Kína befolyási övezetének hatása alatt.

Magyarország szomszédi és közel szomszédi kapcsolatai hogyan alakultak az elmúlt egy évben? Mindenütt rendkívül turbulensek a viszonyok. Romániában elnökválasztás volt, Szerbiában is forr a helyzet, Lengyelországban is forr a helyzet, hazarendelték a rendes nagykövetüket. Romlik, javul vagy stabil a helyzet?

Nagyon fontos kérdés Magyarország számára a térségben zajló folyamatoknak a nyomon követése és a megfelelő válaszok megadása. Erős Közép-Európában vagyunk érdekeltek. Az, hogy létrejöttek a közép- és kelet-európai kisállamok, és ez egy nyomorúságos helyzetet idézett elő, ez Bibó Istvánnak a tétele, kiszolgáltatta a térségünket a külső befolyásolási törekvéseknek, ez mind a mai napig velünk van. Közép-Európát akarunk építeni, ez iránt vagyunk elkötelezettek, és ehhez keresünk szövetségeseket. Fontos fejlemény az, hogy Lengyelországban elindult visszafelé a varsói gyors, a lengyel elnökválasztás, Nawrocki úrnak a győzelme az azt jelzi, hogy az a fajta kísérlet, hogy megbuktassa Lengyelországban és talán a térségben a jobboldali konzervatív politikai erőket Brüsszel, fogalmazzunk ilyen egyértelműen, ez nem vezetett eredményre. Látható, hogy Lengyelországban nagyon erős a Jog és Igazságosság párt társadalmi támogatottsága. Azok a folyamatok, amelyek az elnökválasztásban testet öltöttek, folytatódni fognak, és bízom benne, hogy Lengyelország vissza fog térni a közép-európai építkezéshez. Az a bizonyos Három Tenger kezdeményezés, amely ezt szolgálta a lengyelek részéről, különösen most, az amerikai hátszéllel, hiszen amerikai-lengyel együttműködés volt a Három Tenger együttműködés hátterében, egészen fontos új eredményeket hozhat már középtávon a térségi együttműködés szempontjából. A lengyel nagykövet visszahívása a minap sajnálatos döntés, de nagyon örülök annak, hogy a magyar külügyminisztérium nem ült föl ennek a provokációnak. Én ezt provokációnak tartom. Mi maximálisan meg voltunk elégedve Sebastian Kęciek nagykövet úr munkájával. Szolgálta a kétoldalú együttműködést, és nem szolgált semmilyen pártpolitikai érdeket, noha tudjuk, hogy Morawiecki miniszterelnök úrnak a közeli környezetéből származó diplomatával van dolgunk. A magyar-lengyel barátság mindig is mély, történelmi alapokon nyugvó barátság volt, mind Lengyelországban a magyarbarátok, mind Magyarországon a lengyelbarátok túl tudnak tekinteni ezeken az átlátható lépéseken. Megértjük egyébként, hogy Tusknak szüksége van arra, hogy demonstrálja a progresszív liberális elkötelezettségét az európai szövetségesek irányába, különösen most, hogy a migráció kérdésében nagyon komoly konfliktusokat vállal föl, egyébként örvendetes módon, Brüsszellel. Ebben mi egyetértünk velük, hiszen a hibrid hadviselés eszközrendszere a szervezett illegális migráció, amivel szemben föl kívánunk lépni, és nekünk mindegy, hogy kivel tudunk ezen a fronton együtt harcolni, hogyha ebben egyetértünk, akkor együtt harcolunk. Egyfajta lavírozás ez a döntés, bízom benne, hogy hamarosan meg fog érkezni egy olyan nagykövet Magyarországra, aki tudja építeni a magyar-lengyel barátságot. Románia a szomszédaink közül kiemelt jelentőségű ország a nagyszámú magyar közösség miatt is. Nagyon hosszú választási éven van túl, hiszen helyi önkormányzati, országos, elnökválasztás, európai parlamenti választás, minden volt ebben az időszakban, és én örvendetesnek tartom azt, hogy a demokratikus erők győztek Romániában, ez általánosan elmondható. Némileg aggasztónak tartom, hogy a magyarellenes politikai erők rendkívüli mértékben megerősödtek ebben az időszakban. Az erdélyi magyarság mégis olyan eredményt mutatott föl a 6,5 százalékos általános eredményével, ugyanezt produkálta szinte az összes választáson, ami némileg fölötte van a szociológiai arányuknak. Ez mindenféleképpen szép teljesítmény, elismerés, örvendetesnek tartom, hogy a kormányban is szerepet tudnak vállalni, és bízom benne, hogy meg fogják tudni őrizni a befolyásukat, noha az arányokat tekintve most a kormányzaton belül kisebb. De bízom benne, hogy a magyarság érdekében, a kétoldalú együttműködés érdekében, az ország gazdasági és politikai jövője érdekében meghatározó szerepet tudnak betölteni. A szlovákiai helyzetről annyit mondanék, hogy örvendetesnek tartom azt, hogy hosszabb távon a magyar-szlovák kapcsolatok klímája megváltozott, és van egy olyan együttműködés a két ország között, amely a jövőbe mutató. Ne feledjük el, hogy Szlovákia az a szomszédunk, amely a legjobban hasonlít kulturálisan reánk. Itt a szociokulturális feltételei az együttműködésnek jók. Ott is vezetőváltásra került sor, Gubik László vette át a magyar párt vezetését. Sok sikert kívánok neki ahhoz, hogy eredményesen tudja megszervezni azt a munkát, hogy visszakerüljön a felvidéki magyarság a szlovák parlamentbe. Ami pedig a szerbiai viszonylatot illeti, valóban aggasztó az, hogy meglehetősen komoly a társadalmi feszültség, belpolitikai vonatkozásai vannak ennek mindenekelőtt. A külpolitikai, bilaterális kapcsolataink nagyon jók, az ottani magyar közösség is eredményesen tudja az érdekeit érvényesíteni, szoros együttműködés van a két kormányzat, illetőleg az ott élő magyar közösség között. Bízom benne, hogy a nyitott belpolitikai kérdésekre megfelelő választ fognak tudni találni. Lesz alkalmunk a nemzetpolitikai eszmecserére most, Tusványoson is, hiszen jelen lesznek a határon túli vezetők és a határon túli civil társadalomnak a képviselői is, sőt a miniszterelnök úr is fontosnak tartja, hogy az első számú vezetőkkel egyeztetést folytasson a térségi kérdésekről.

A Tusványos idei mottója, a "Ránk számíthatsz", mélyebb jelentést hordoz, mint pusztán egy egyszerű szlogen. A "ránk" kifejezés nem csupán Magyarországot vagy a Fidesz-KDNP politikai tömörülését jelöli, hanem egy közösséget, egy összetartozást is kifejez. Ez a szó a Tusványosra látogató politikusok, szakértők és résztvevők közötti szolidaritást és elkötelezettséget is magában foglalja. Az üzenet hangsúlyozza, hogy a résztvevők együtt dolgoznak a közös célokért, és számíthatnak egymásra a kihívások leküzdésében. Ebben az értelemben a mottó arra is utal, hogy a közösségi támogatás, a politikai párbeszéd és az összefogás fontos elemei a jövő formálásának.

A tábor mottója az összetartozásunkat jelképezi, olyan emberek gyűjtőhelyét, akik az élet különböző területeiről, a világ legkülönbözőbb sarkairól érkeznek. Tusványos nem csupán egy rendezvény, hanem egy közösség, amelynek saját karaktere és identitása van, és örömmel látjuk, hogy sokan osztoznak benne. A világhelyzet bonyolultsága előtt nem hunyhatunk szemet. Európa gazdasági és szociális kihívásai, valamint a magyarság sorsa, különösen Kárpátalján, ahol Sebestyén József példája is azt mutatja, hogy nem könnyű a helyzet. Mi is egy bizonytalan időszakban élünk, és ezt a „mi” kifejezést tág értelemben használom. Azonban vannak olyan stabil alapok, melyekre építkezhetünk, és bízom benne, hogy Tusványos is ezek közé tartozik. A táborhoz kapcsolódó politikai közösség, a magyar kormány és a patrióta emberek, akik várhatóan nagy számban képviseltetik magukat, mind hozzájárulnak ehhez a stabilitáshoz. A nemzetközi részvétel is figyelemre méltó lesz: a világ minden tájáról érkeznek vendégek, mint például Tony Abbott, az egykori ausztrál miniszterelnök, Lord Frost, a Brexit-tárgyalások vezetője, valamint politikai képviselők a környező országokból, de még kambodzsai, venezuelai és libanoni résztvevők is jelen lesznek. Ez a tábor nem csupán egy esemény, hanem a Kárpát-medencei magyarság jelentős nemzetpolitikai fóruma is. Külhoni magyarok számára különösen fontos, hogy számíthassanak Magyarországra, és nekik biztosan támogatást nyújtunk. Ránk számíthatsz, és együtt erősebbek leszünk!