Kamcsatkán hatalmas földrengés rázta meg a tájat: szerencsére áldozatok nélkül, és a kár is minimalizálódott. Az esemény sokkolta a helyi lakosságot, de a feljegyzések szerint a földmozgás nem okozott jelentős károkat az épületekben. Az emberek gyorsan re
Az Oroszország keleti részén, július 30-án, történt szokatlanul erős földrengés, amely rekordszámba ment. Szerencsére azonban a természeti jelenség nem követelt emberéleteket, és nem váltott ki jelentős szökőárat sem. Timár Gábor geofizikus cikkében részletesen elemzi az esemény mögött álló okokat, amelyek hozzájárultak a kedvező kimenetelhez.
Július 30-án, magyar idő szerint éjfél után - ami Kamcsatkán helyi idő szerint körülbelül délutánnak felel meg - egy jelentős földrengés rázta meg Oroszország távoli sarkát, a Kamcsatka-félsziget partjainál. A különböző kutatóintézetek becslései szerint a rengés magnitúdója 8,6 és 8,8 között mozgott. A magnitúdó, amelyet korábban a "Richter-skála" alapján határoztak meg, a földrengés során felszabaduló energia mennyiségét jelzi - és most jöjjön egy kis érdekesség a tudományos részéből: a földrengés energiáját joule-ban szokás kifejezni, és ha már itt tartunk, érdemes megnézni, hogy ez a szám hány jegyű, majd megszorozni másféllel... A lényeg, hogy egy magnitúdó eltérés 32-szeres, két magnitúdó pedig ezerszeres energiafelszabadulást jelent. Az 8,6-8,8-as érték a skálán igen jelentősnek számít; legutóbb 2012-ben észleltek hasonló intenzitású rengést Szumátrán (Indonézia), és ha még nagyobbat keresünk, 2011-ig kell visszatekintenünk, a fukusimai katasztrófát előidéző cunami hátterében álló földrengésig.
Az ekkora rengések szinte kivétel nélkül az ütköző lemezhatárokhoz kapcsolódnak. Földünk felső, 100-200 kilométeres része az ún. kőzetburok, amely kőzetlemezekre oszlik: ezeket úgy képzelhetjük el, mint az alatta levő "kicsit folyékonyabb" rétegen úszó jégtáblákat. E lemezek teljesen fedik a Föld felszínét, helyenként - az óceánok közepén - keletkeznek, helyenként pedig összeütköznek, és a sűrűbb lemez a másik alá bukik és újra beolvad az alatta levő rétegbe. Kamcsatkán, Szumátrán és Japánban is ilyen ütköző lemezhatárok vannak, ahogy Dél-Amerika és Alaszka partjain, vagy a közelünkben pl. Kréta és Rodosz térségében is.
Kamcsatka előtt a csendes-óceáni és az ohotszki lemezek találkoznak, évente körülbelül 8 centiméteres sebességgel mozdulva egymás felé. A csendes-óceáni lemez sűrűbb, ezért a másik alá bukik. Ha ez a nyolc centiméteres mozgás folyamatos lenne, a földrengések elkerülhetőek lennének, de a valóság más: a lemezek egymáshoz tapadnak, "összegyógyulnak", és közben feszültség halmozódik fel bennük, hasonlóan ahhoz, ahogy egy íjat felhúzunk. Amikor a kőzetekben felgyülemlett feszültség eléri a határértéket, a lemezek eltörnek, és az évtizedek, sőt néha évszázadok alatt felhalmozott elmozdulás-hiányt egyszerre pótolják. Egy 8,6-8,8-as magnitúdójú földrengés esetén a föld elmozdulása néhány tíz kilométeres szélességben 5-20 métert is elérhet, mindez csupán fél perc vagy egy perc leforgása alatt történik. Ez a folyamat okozza a földrengést: amikor elengedjük a felhúzott íjat, az energiát szabadítunk fel, és míg az íj esetében a nyíl kirepül, itt a föld rázkódik meg.
Az ütköző lemezhatárokon a folyamat különösen figyelemre méltó: az előfeszített lemez kezdetben felfelé mozdul el. Ha ez a mozgás a tenger mélyén, az óceán alján zajlik, akkor egy megemelkedett vízhullám keletkezik, amit szökőárnak, vagy japán nevén cunaminak nevezünk. Nyílt vízen csupán fél méter magas, de rendkívül gyorsan terjed. Amint azonban közelít a partvonalhoz, lelassul, összepréselődik, és a magassága drámaian megnövekszik.
Ami igazán figyelemre méltó, hogy a legnagyobb mértékű földrengés, amelyet valaha regisztráltak, végül is elkerülte a halálos áldozatokat és a jelentős szökőárakat. Ennek magyarázata viszonylag egyszerű: a rengés epicentruma 60 kilométerre a parttól, 35 kilométer mélyen történt, a legközelebbi lakott település pedig körülbelül 100 kilométerre helyezkedik el, ami azt jelenti, hogy a földmozgás nem érte el őket. Bár a szökőárak megjelenése miatt egy napig riadó volt érvényben az egész Csendes-óceán térségében, a víz "keresztülhullámzásához" csaknem egy napra volt szükség, és végül csupán a közeli Kamcsatka partjainál mértek jelentősebb magasságot. Az ilyen földrengések fészekmechanizmusa világít rá a jelenség okára: az első elmozdulás nem egyenesen felfelé történt a tengerfenéken, hanem körülbelül 45 fokos szögben Kamcsatka irányába, ami azt eredményezte, hogy a megemelkedett víztömeg nem volt elég nagy ahhoz, hogy távolabbra is katasztrofális hatásokat gyakoroljon. A földrengés részletes adatai között a jobb alsó sarokban található "Moment tensor" grafikon sötétebb része mutatja az első elmozdulás irányát.
