A rendőrség lekapcsolta a műszaki vizsgabiztosok körében működő maffiát – a bűnszervezet több mint ezerszer fogadott el illegális pénzeket.

Súlyos börtönbüntetést kaphatnak azok a vizsgabiztosok, akik korábban kenőpénzt fogadtak el az ügyfelektől a kecskeméti Közlekedési Felügyelet műszaki bázisán. A nyomozó ügyészség összesen 59 személyt állít bíróság elé bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt, közülük tíz kormánytisztviselő.
Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a megkeresésünkre reagálva közölte, hogy a vizsgabiztosok esetében mind a tíz személyre letöltendő börtönbüntetést indítványoztak. További kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy a velük szemben felhozott vádak esetén a kiszabható büntetési idő 2-től 12 évig terjed.
A vádirat lényege szerint tíz kormánytisztviselő vesztegetési pénzt vett át az ügyfelektől a kecskeméti műszaki állomáson, ahol a gépjárművek műszaki vizsgáztatásával foglalkoztak. A vizsgabiztosok a korábbi megállapodásuk alapján, 2023 január végéig, titokban és szervezett módon fogadták el az ügyfelektől a készpénzt, amely ügyintézésenként legalább ötezer forintot jelentett, továbbá kisebb ajándékokat is, mint például pálinkát.
A hivatalos személynek számító kormánytisztviselők a megállapodás értelmében végezték el a készpénz begyűjtését is, figyelembe véve az ügyfelektől kapott jogtalan előnyökről vezetett nyilvántartást. Ebben a dokumentumban az ezer forintot "egy perc" kódnéven szerepeltették, majd a nap végén ezt az összeget egymás között egyenlő részekre osztották.
- jelentette be az ügyészség.
Az ügyészség továbbá hivatali vesztegetés bűntettével vádolja azt a 49 ügyfelet is, akik megkenték a kormánytisztviselőket az ügyintézései során. Ők rendszeresen jártak el részben cégek, illetve magánszemélyek meghatalmazása alapján, részben pedig saját nevükben járművek forgalomba helyezését és forgalomban tartását érintő hatósági ügyekben, így személyes ismeretségben álltak a kormánytisztviselőkkel.
Az ügyfeleknek tevékenységük hatékony ellátása miatt érdekükben állt a vizsgabiztosok befolyásolása a zökkenőmentes és gördülékeny hatósági ügymenet kialakítása és fenntartása céljából. A vádiratban foglalt bűncselekmények összesen 100 munkanapot érintenek, melynek során a kormánytisztviselők 1068 alkalommal fogadtak el készpénzt vagy más ajándékot az ügyfelektől. A kormánytisztviselők mindegyike beismerő vallomást tett. A vizsgabiztosokra letöltendő börtönbüntetést, több százezer forintos pénzbüntetést, valamint foglalkozástól és közügyektől eltiltást, s vagyonelkobzást kértek.