Meglátogattam egy egymillió forintos BMW E46-ot, és hirtelen szembesültem a valósággal.

Néhány hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy megválok az autómtól, és azóta felfedeztem, hogy az autómentesség valójában a spórolás egyik legjobban működő titka. Rájöttem, hogy nem csupán a tankolás költségei nyomasztanak, hanem a különféle hivatalos ügyintézések és a műszaki maximalizmusom is. Olyan ember vagyok, aki szinte kényszeresen próbálja gyári állapotba hozni a 20-25 éves verdákat, még akkor is, ha ezek már rég megjárták a poklot. Talán naiv vagyok, de hiszek a csodákban; éppen ezért elmentem megnézni egy BMW E46-ot, amit egymillió forintért árultak.

Bár meglepő, de autós újságírói pályafutásom során az E46 eddig teljes mértékben elkerült. Számos barátomnak volt már ilyen modellje, én viszont az elmúlt években nem ültem a volánja mögé, pedig sokan ezt a típust a legnagyobb "hülyegyerek" autónak tartják. Még mindig megdobban a szívem, amikor egy jól karbantartott példányt látok az utcán, holott már 25 éve hódít a forma. A nagyobb motorral szerelt változatok iránt is könnyen lelkesedem, és most, hogy autóvásárlás előtt állok, az E46 ismét a látóterembe került. Olyan benzines autót keresek, ami körülbelül 200 lóerőt tud, jól vezethető, és kétmillió forint körüli áron elérhető – az E46 minden szempontból megfelel ennek a leírásnak. Fontos szempont számomra, hogy amikor beleülök, legalább egy éven keresztül problémamentesen autózhassak, mielőtt komolyabb karbantartásra lenne szükség.

Elsődlegesen nem BMW vásárlására készültem, de időnként mégis átnézem a hirdetési portálokat. Így akadtam rá arra a 328i-re, amit másnap azonnal szerettem volna meglátogatni. A hirdetés fotói alapján az autó vonzóan festett: nem észleltem rajta torz vonalakat, komolyabb rozsdafoltokat vagy hiányzó alkatrészeket, így lelkesedésem egyre nőtt. Megosztottam a hirdetést Hamvas Tomi kollégámmal, aki E46-os tapasztalataival azonnal észrevette az utólagos hátsó lámpák, az éndzsölájszos fényszórók és a napfény által megfakult műanyag elemek jellegzetességeit. Továbbá arra is rámutatott, hogy a kipufogórendszer nem az eredeti, de ezt nem tartottam különösebben aggasztónak – hadd üvöltsön a sorhat! Kaptam tőle egy kis útmutatót, hogy mire érdemes figyelni, így felkészülten, de egyben szkeptikus várakozással indultam el a kereskedésbe.

Első nekifutásra nem tűnt vészesen rossznak az autó. A műanyagot tényleg megette az idő, az ajtók alját és a hátsó sárvédőívet pedig csipegeti a rozsda. Enyhe hólyagosodás, ez még nem vészes, pedig az E46 sajnos tud rohadni, főleg ha sérül. Kinyitottam a hátsó ajtókat, ott a műanyag elem alól kikandikáló rozsdafoltokra kell figyelni. Tomi szerint ha onnan kilátszik a korrózió, akkor az idom alatt már megritkult a fém, a megnézett autón a jobb oldal már ilyen volt. Érdemes figyelni a hátsó futómű bekötési pontokra is, ezek elrepedhetnek ha nagyon nyúzzák az autót - a BMW ezt később javította egy facelift alkalmával.

Beültem a félbőr, félszövet sofőrülésbe, és kellemes meglepetés ért. A kárpit egy alapos tisztítást elviselne, de egyelőre nem tűnt vészesnek. A barna fa betétcsík még mindig vonzóan csillogott, bár a digitális klímapanel mellett néhány apró repedés árulkodott az idő múlásáról. Az egész belső tér egyben volt, de az aggasztott, hogy a kulcs elfordítása után csend honolt – lemerült az akksi. Jó lett volna a csomagtartón keresztül bejutni, de az sajnos zárva maradt. Megpróbáltam belesni a motortérbe, de a megfelelő nyitót egy darabig keresgéltem, közben pedig bele is akadtam pár facsavarba. Ekkor egy szerelő sietett a segítségemre, csavarhúzóval és kombináltfogóval a kezében. Elém tárult a 2,8 literes motor, amelyen némi olajpára ücsörgött. A szelepfedél tömítése és az olajbetöltő sapka alól szivárgó kenőanyagot még nem tartottam ijesztőnek, de a vastag olajsárral borított szervóolajtartály már nem volt kedvező jel.

Az E46 motorháztetője alól szerencsére könnyedén elő lehet hívni a lóerőket, és egy 20 éves Nissan volt a segítségemre, hogy életre keltsük a nagy sorhatos szörnyeteget. Nem kellett sokáig noszogatni, de úgy ébredt, mintha csak egy rövid szundira hajolt volna le a 24 órás műszak után. Az alapjárat eleinte kissé ingadozott, de aztán összeszedte magát; az utólagos kipufogórendszer dacára is meglepően visszafogottan zúgott a motor. A kuplung szorosan fogta a helyét, a váltókar pedig, mint egy részeg turista, kóválygott a kezemben. Az indulás eleinte nem volt zökkenőmentes, főleg a hátramenet okozott némi fejtörést. De ahogy kikanyarodtam, lenyűgözött, hogy a 193 lóerő mennyire élénken reagál – de kérem, ne ítéljék el, hiszen csak egy 68 lóerős dízel Peugeot-ból léptem ki korábban!

A futómű csendben dolgozott, a kormánymű pedig, a szervóolaj veszteségének ellenére, meglepően jól funkcionált – de vajon meddig bírja még ezt a terhelést? Az összhang kifejezetten kellemes volt, szép lassan elkezdtem élvezni az autózás élményét, pedig pontosan tudtam, hogy az igazán kiváló E46 nem ilyen, és nem is ilyen áron kínálják. Mindössze 1-1,5 kilométert tettem meg, amikor felvillant a hűtővíz szintjelző lámpája, így úgy döntöttem, hogy visszaviszem az autót a kereskedésbe. Ekkor már kezdtem átállni arra a gondolatra, hogy a következő néhány órában nem fogok E46-os tulajdonos lenni.

A próbakör után még egy kis időt eltöltöttem a kereskedővel, aki nagyon udvarias volt és világosan látta a helyzetet. Megállapítottuk, hogy az egymillió forintos 328i nem éppen egy álomautó, hiszen ennyiért csupán a kínálat alsó rétegét kapom. Úgy érzem, van potenciál az autóban; ha valaki hajlandó belevágni egy ilyen projektbe, 1,5-2 millió forintért szép eredményt lehetne elérni. Alternatívaként elképzelhető, hogy pályanapokon használja, amíg bírja, majd utána alkatrészként értékesíti. A 328-as motorral kapcsolatban viszont nem érdemes hosszú távú terveket szőni, hiszen a hengerek nikaszilos bevonatot kaptak. Ha ez a bevonat elkopik, akkor hüvelyezésre van szükség, ami legalább 1-2 millió forintos gépmunka – és az sem olcsó mulatság, ha a 24 szelepen szárszimeringet kell cserélni.

Nem tápláltam illúziókat azzal kapcsolatban, hogy egymillió forintért egy tökéletes állapotú autóra lelek. Mivel folyamatosan figyelemmel kísérem a használt autók piacát, tisztában vagyok az árakkal, és ha valami gyanúsan olcsónak tűnik, az általában nem a legjobb ajánlat. Persze, néha mégis akadnak meglepetések. Ez a körutazás viszont remek lehetőséget biztosított arra, hogy kicsit rálássak a valóságra, és ne csak álmaimban keressek E46-okat, hanem figyelmesebben és tudatosabban közelítsek a komolyabb hibákhoz is. Most már világos számomra, miért és mennyiért értékesítik a jó állapotú E46-okat, és legközelebb, amikor újabb példányt nézek meg, tapasztaltabb leszek a problémás részletek feltérképezésében. Inkább legyek alapos és kritikus, mintsem ismét beleugorjak egy potenciálisan problémás vásárlásba. Bármit is vásárolok, egy évig szeretném, ha semmihez nem kellene hozzányúlnom, amennyiben nem elkerülhetetlen, és addig hűségesen szolgáljon, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.