A DAC-tól több létszámfeletti játékos is távozott, míg Kassán egy váratlan lehetőség nyomán felpörögtek az események, és megkezdődött a fegyverkezés. Eközben a nagymihályi csapat ismét meglepő forrásból szerzett új erőket.


Az elmúlt hétvégén elrajtolt a Niké-liga 2025/26-os idénye, de a csapatok továbbra is erősíthetnek, hiszen a nyári átigazolási piac szeptemberig nyitva van. Az elmúlt hetekben is történt néhány érdekesebb transzfer, ezekből szemezgettünk cikkünkben.

A DAC-nál egyedül Tsotne Kapanadze honfitársa, Giorgi Gagua érkezett az első csapathoz. A 23 éves támadó a spanyol alacsonyabb osztályokban pallérozódott, az elmúlt szezont pedig a horvát Istránál töltötte, ahol 30 tétmérkőzésen összehozott három gólt és két gólpasszt. Az aktuális idényben tehát a sárga-kékeknél bizonyíthat, a szombati Michalovce elleni találkozón csereként állt be, a végén pedig volt egy veszélyes fejese. Úgy tűnik, Viktor Djukanović kezdi felvenni a fonalat: tavasszal sorozatban három mérkőzésen is betalált, összesen pedig négy góllal és egy assziszttal zárta az idényt. Szombaton az ő góljával mentett pontot a DAC a nagymihályiak vendéglátójaként. A dunaszerdahelyiek a Buducnost Podgoricától kölcsön is vették az öccsét, a 19 éves Stefant, aki minden bizonnyal a harmadik ligában induló B csapatban kap majd több lehetőséget.

Ami a távozókat illeti: a középső védő Filip Raška Somorján gyűjthet játékperceket, akárcsak a fiatal támadótehetség, Zoran Záhradník, míg Dávid Kmeťo Komáromban folytatja. Zeljko Gavrić és Vitális Milán karrierje jól indult Dunaszerdahelyen, de aztán sérülés, illetve egyéb okok miatt kikerültek a kezdőcsapatból. Gavrić az előző idény egészét, Vitális pedig a felét töltötte Győrben, ahol Borbély Balázs vezetőedző meg volt elégedve a teljesítményükkel, így nem volt nehéz rábeszélni őket a maradásra. Ioannis Niarchosnak sem jött be az élet Dunaszerdahelyen - 23 tétmérkőzésen mindössze két gólpassz fűződik a nevéhez. Az elmúlt másfél szezont Nagymihályban, illetve Kassán töltötte, előbbinél két, utóbbinál nyolc gólt jegyzett. Nyáron elvitte a lengyel Wisla Plock. Bartol Barišić sem tudta megvetni a lábát a DAC kezdőcsapatában, a második ligát és a Somorját pedig jól láthatóan kinőtte (13 bajnokin 10 gól), így az idei szezont az osztrák Klagenfurtnál tölti. Annó nagy csinnadrattával érkezett a horvát Ivan Dolćek, aki akkoriban úgy nyilatkozott, hogy ő akarja jelenteni a különbséget a két csapat között a pályán. Ehhez képest mindössze hat bajnokit abszolvált sárga-kék mezben. Az elmúlt idényt a Slaven Belupónál töltötte kölcsönben, a 31 bajnokin összehozott 3 gól és 2 gólpassz viszont nem túl fényes teljesítmény. Szerződése 2027-ig szól a DAC-nál, de Branislav Fodrek nem számít rá, így neki sem volt maradása - a skót Dundee United vette kölcsön.

A Slovannál az utóbbi időszakban nem történt játékosmozgás, míg a komáromiaknál annál inkább. A már említett Kmeťo mellett a Slovan fiatal tehetségét, a 19 éves Zoran Ivanicsot és Martin Mišovičot is csábították, míg a szomszédos Komáromból az 18 esztendős Hogenbuch Zsolt is csatlakozott a csapathoz. Csóka Bálint, aki korábban a DAC nevelése volt, 2023-ban Győrbe igazolt, de az elmúlt másfél szezont Somorján töltötte, most pedig a komáromiak ajánlatát elfogadta. Samuel Petráš mellett Gyurákovics Erik a győri kapuban nem kapott elegendő lehetőséget, így úgy döntött, hogy megpróbálkozik a violák színeiben. A 32 éves középpályás, Nagy Gergő Békéscsabán folytatja pályafutását, míg a tapasztalt Jakub Sylvestr a zólyomi csapatban zárja le karrierjét.

A kassai csapat jelentős erősítésekbe fogott, miután váratlanul adódott számukra a lehetőség, hogy részt vehetnek a Konferencia-liga selejtezőjében. A Slavia Praha B csapatából érkezett csatár, Vladimir Perisić - nem, nem az ismert Ivan Perisić, csupán egy névrokon. A védelem középső zónáját az osztrák Emilian Metu erősíti, míg a jobb oldal megerősítésére Osman Kakay-t szerződtették. Kakay korábban több idényt is eltöltött az angol másodosztályú Queens Park Rangers csapatánál, ám az előző szezonja a portugál Boavistánál nem úgy sikerült, ahogy tervezte: mindössze kilenc tétmeccsen lépett pályára, ezeken pedig három sárga és egy piros lapot is begyűjtött. A Transfermarkt 400 ezer euróra becsli a piaci értékét, emellett pedig Sierra Leone válogatottjának is kulcsszereplője. Az új érkezők mellett távozók is vannak a csapatnál: Dalibor Takáč a lengyel Podbeskidzie-hez igazolt, míg a 19 éves Šimon Sabolčík a második ligába feljutott városi rivális, a Slavia Košice színeiben folytatja pályafutását az idény során.

Az egykori DAC-nevelés, Malý Matúš három szezonon át volt megbízható tagja a Ružomberok védelmének, most viszont karrierje során először külföldön is kipróbálhatja magát - 2028-ig szóló szerződést írt alá a cseh Olomouccal. A Michalovce sokáig kitűnt azzal, hogy a ligában egyedüli csapatként foglalkoztat japán játékost Yushi Shimamura személyében. Most szintén Ázsiából, mégpedig Dél-Koreából hozott erősítést: a 22 éves, 192 centi magas Tae-rang Park a védelem közepén kap majd helyet. A zsolnaiaktól hárman is távoztak (Adama Dramé, Marek Teplan és Tomás Jaššo), de csak egy új játékos érkezését jelentették be (Marko Roginić).

Related posts