Súlyos következtetéseket von le egy friss jelentés a lengyelországi jogi helyzetről – Mandiner.
A Magyarországon politikai menedékjogot kért egykori lengyel igazságügyminiszter-helyettes, Marcin Romanowski ügye bejárta a hazai és külföldi sajtót, a lengyel kormányzati propaganda igyekszik a maga szélesebb céljaira felhasználni a magyar döntést. A lengyel baloldal az ideológiai keretezésnek megfelelően megpróbálja úgy beállítani a budapesti döntést, mintha az egyfajta trend volna: Orbán Magyarországa külföldi "politikai bűnözőknek" ad menedéket - írja a Faktumprojekt.
Ebben a nemzetközi liberális sajtóban partnerre lelnek, kevés szimbolikusabb epizódja van az ügynek, mint amikor
A legfrissebb lengyel történelem lapjain egy olyan megdöbbentő esemény bontakozik ki, amelyre még soha nem volt példa: a bűnözés sötét árnyéka most a legmagasabb kormányzati körökben, az Igazságügyi Minisztériumban is megjelent. És ha mindez még nem lenne eléggé sokkoló, a bűnszövetkezet irányítása a miniszterhelyettes kezébe került, mintha csak egy izgalmas krimi forgatókönyvéből lépett volna elő.
A valóság azonban az - fogalmaz a lap -, hogy a magyar kormányzat nem foglalkozik azzal, hogy Marcin Romanowski bűnös vagy nem. Erről, ahogy arra Gulyás Gergely rámutatott, nem tud véleményt formálni a magyar fél, és nem is akar. A lengyel politikus esetében arról van szó, hogy Magyarország - összhangban az Európai Unió minden ide vonatkozó szabályával - politikai menedékjogot biztosít olyasvalakinek, akinek ügyében a pártatlan, politikai befolyástól mentes elbírálás a hazájában nem biztosított minden kétséget kizáróan - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, majd hozzáfűzte: ez a kockázat ma általánosságban, és az eddigi eljárás alapján a konkrét esetben különösen is fennáll Lengyelországban.