A Bundestag tűzfala leomlott, de a tervek szerint hamarosan újjáépítik.
A Bundestag vált a a február 23-i parlamenti választások előtti kampány fő helyszínévé. Az illegális bevándorlás elleni harc pedig az összes többi témát, mindenekelőtt a gazdaságot, de az ukrajnai orosz háborút is teljes mértékben háttérbe szorította.
Ahogy az Infostart elsőként beszámolt róla, történelmi szavazás volt a Bundestagban. Friedrich Merz CDU-elnök ötpontos javaslata ugyanis úgy kapott többséget a német törvényhozás alsóházában, hogy a konzervatív képviselők mellett az eddigi politikai karanténban tartott AfD frakciótagjai is támogatták bevándorlás szigorítását kezdeményező indítványt. Konkrétan azt a javaslatot, amely többek között az illegális bevándorlok a határon történő visszafordítását irányozza elő. A CDU/CSU kancellárjelöltjének, aki az eddigi felmérések szerint nagy eséllyel pályázik a tisztség elnyerésére, a másik indítványa, amely a belbiztonsági szervek hatásköreinek szélesítését célozta, elbukott ugyan, ez azonban egyáltalán nem csillapította a vitát.
A szavazás előtti időszakban, és azt követően még hevesebben, Olaf Scholz, a hivatalban lévő kancellár, Friedrich Merzet vádolta az AfD-vel való együttműködéssel. Scholz, aki a szociáldemokrata párt színeiben indul újra, hangsúlyozta, hogy Merzben már nem lehet megbízni. Szerinte a CDU/CSU, és különösen Friedrich Merz, a szélsőjobboldallal való paktumukkal súlyosan megsértették azt a konszenzust, amely a háború utáni Németország demokratikus erői között alakult ki a szélsőjobboldali veszéllyel szemben. Scholz emellett arra is kitért, hogy az általa vezetett kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyek szerinte valóban hatékonyan segítenek az illegális bevándorlás visszaszorításában.
Angela Merkel, a volt konzervatív kancellár és CDU-elnök, aki 2005 és 2021 között irányította Németországot, váratlanul éles kritikát fogalmazott meg Merz irányába. Politikai visszavonulása óta ritkán hallatta a hangját, most viszont határozottan kifogásolta, hogy a jelenlegi kereszténydemokrata pártelnök a migrációval kapcsolatos javaslataiban az AfD-hez fordul. Merkel emlékeztetett, hogy Merz korábban más ígéreteket tett, és a mostani lépése nem felel meg annak, amit akkor mondott.
Merkel véleménye szerint elfogadhatatlan az a nézőpont, amely nem tekinti kötelezőnek, hogy lemondjanak az AfD szavazatairól, különösen olyan helyzetekben, amikor a parlamenti többség elnyerése a tét.
A szerdai szavazás után is kiállt javaslatai mellett Friedrich Merz. Nyilatkozatában határozottan elutasította az AfD-vel való együttműködés vádját. "Ha egy javaslatot szavazásra bocsátanak, az nem jelenti a radikális párttal való kooperációt" - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
"Nem beszéltünk az AfD-vel, nem tárgyalunk velük, nem hasonlítunk össze szövegeket. Azt tesszük, amit helyesnek tartunk"
Merz határozottan elutasította az AfD-vel való együttműködés vádját, hangsúlyozva, hogy pártja nem folytat semmiféle közös munkát a radikális jobboldallal. Felidézte, hogy már több nappal a szerdai szavazás előtt kérte a képviselőcsoportja az SPD-t, a Zöldeket és a szabad demokratákat, hogy támogassák a keresztény pártok javaslatát. A szükséges dokumentációt is megküldték nekik, ennek ellenére más választásra jutottak. "Mi pedig a Bundestagban előterjesztettük azt, amit helyesnek tartunk, és végül megnyertük a voksolást" - mondta Merz.
Alice Weidel, az AfD társelnöke, bírálta Merz indítványait, annak ellenére, hogy támogatta azokat. Weidel véleménye szerint helytelen, hogy a konzervatívok elzárkóznak az AfD-vel való együttműködéstől. Az AfD kiemelkedő szereplője az illegális bevándorlás elleni küzdelemnek, és ez a pozíció hozzájárul tartós népszerűségéhez.
A parlamenti viták vihara még messze nem csillapodott. Friss információk szerint két javaslat, amelyek az AfD betiltását célozzák, hamarosan napirendre kerülnek. Ezeket főként szociáldemokrata és zöldpárti képviselők terjesztették elő. Elemzők véleménye alapján, a jelenlegi politikai atmoszféra ellenére, egyik javaslatnak sem valószínű, hogy többségre talál.
A pénteki nap azonban a szerdaihoz hasonlóan forrónak ígérkezik. Merz egy törvényjavaslatot terjeszt elő, amely a bevándorlás kezelésének általános szigorítását célozza. Ellentétben a két szerdai indítvánnyal, a pénteki javaslatban foglaltak végrehajtása elfogadás esetén kötelező.
A legújabb felmérések, amelyek a szerdai napot követően készültek, azt mutatják, hogy a megkérdezettek többsége kedvezően viszonyul a konzervatívok által benyújtott indítványokhoz, ám az AfD-vel való együttműködést nem támogatják. A közvélemény-kutatás eredményei továbbra is azt jelzik, hogy a legtöbben Merzet látnák szívesen a kancellári poszton. A parlamenti pártok népszerűsége is alapvetően változatlan maradt: az élen a CDU/CSU áll 29 százalékkal, míg a második helyen az AfD 21 százalékkal követi őket. Az SPD támogatottsága 15, a Zöldeké pedig 14 százalék körül alakul.
A szerdai Merz-indítvány kapcsán a legnagyobb német rendőrszakszervezet, a GdP is kifejtette véleményét. Andreas Rosskopf elnök hangsúlyozta, hogy a javasolt szigorítások "rendkívüli kihívást" jelentenének a rendőrségi munkatársak számára. Az elnök véleménye szerint az új ellenőrzések jelentősen eltérnének a jelenlegi gyakorlatoktól.