Kitörés napja: A rendőrség drónokkal, kutyákkal és kamerákkal készül a feladatokra.
Megerősített létszámmal lesznek jelen a rendőrök a főváros közterein a "Kitörés napja" elnevezésű, szélsőjobboldali rendezvény idején idén februárban - derült ki Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes és parlamenti államtitkár, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság közös hétfői tájékoztatóján.
Nem csak megerősített jelenléttel lesznek jelen a rendőrök, de kutyás járőrökkel és drónokkal, valamint kamerákkal fogjuk védeni a lakosság biztonságát
Az Index hírportál a belügyminiszter-helyettes megnyilatkozásait idézte.
Rétvári Bence ezek után a 2023-as úgynevezett "antifatámadásokról" beszélt, és kijelentette, hogy a "szervezet" erőszakos bűncselekmény-sorozatot követett el, és szerinte nem tántorodnak el attól, hogy ismét ilyenhez folyamodjanak.
Rétvári Bence részletesen kifejtette a támadások hátterét, és különös figyelmet szentelt a hazai helyzetnek, ahol a Szikra Mozgalmat emelte ki az antifamozgalom egyik követőjeként. Az Index tudósításából azonban nem vált világossá, hogy a szélsőjobboldali és neonáci megmozdulások esetleges fenyegetést jelentenek-e a belügyminiszter szerint.
Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a lap információi szerint a 2023-as antifatámadások kapcsán hangsúlyozta, hogy nem engedik, hogy bárki áldozatul essen az erőszaknak. A főváros különböző kerületeiben, több napon át, a járókelők nemcsak a budapesti rendőrökkel, hanem a Készenléti Rendőrség képviselőivel is találkozhatnak. A rendőrség szoros együttműködésben dolgozik a külföldi titkosszolgálatokkal, és garantálják mindenkinek a gyülekezéshez fűződő jogait. Amennyiben valakit támadás ér, vagy ilyen esetet észlel, arra kérik, hogy sürgősen értesítse a hatóságokat, és lehetőség szerint biztonságos távolságból rögzítse a támadó személyét, valamint annak mozgását.
A legfrissebb információk alapján eddig egy esemény került bejelentésre a "Kitörés napjára". A rendőrség a gyülekezés bejelentését tudomásul vette, de nem minősíti a rendezvényt. A szervezők hivatalos honlapján található adatok szerint az idei program február 8-án és 9-én zajlik majd.
2023 februárjában - mint ismert - több embert megtámadtak Budapest utcáin. Az első incidens február 9-én, csütörtökön történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolc fős banda: lerohanták, majd viperákkal és más eszközökkel ütni kezdték őket. A támadás egy percig tartott, a csoport tagjai ezután elfutottak a helyszínről. A három sértett közül ketten is súlyos, töréses sérülést szenvedtek.
A következő esemény február 10-én zajlott, amikor Gazdagréten egy férfira váratlanul rátámadtak hátulról. Ugyanezen a napon, az esti órákban, a V. kerületi Bank utcában egy magyar férfit, míg az I. kerületben egy német párt bántalmaztak. A nyomozás során kiderült, hogy a támadók mindegyik sértettet hosszú ideig figyelemmel kísérték, volt, akit még a tömegközlekedésen is követtek, több átszállás során is együtt utazva velük.
A vádlottak padján egy évvel később három személy foglalt helyet. Az elsőrendű vádlott nem más volt, mint Ilaria Salis, az azóta európai parlamenti képviselővé választott olasz tanárnő.
2023-ban a rendőrség gyanúba keverte a Szikra Mozgalom egyik aktivistáját, Dobos Krisztinát, de a vádak végül nem találtak igazolásra, így a nyomozóhatóság lezárta az ügyet. Az aktivistát otthonából vitték el, és két héten keresztül őrizetben tartották, azonban ő folyamatosan tagadta, hogy bármi köze lenne a támadásokhoz. Eközben a kormánypárti média heves lejáratókampányt indított ellene, ami tovább súlyosbította a helyzetét.