Figyelem, Heves! Készülj fel, mert több járásban is figyelmeztetéseket adtak ki a közelgő zivatarok miatt!

Kora reggel még csak figyelmeztettek, délutánra azonban már riasztást adott ki a HungaroMet Heves megye két járására. Zivatar is érkezhet, amelyet jégeső, felhőszakadás és viharos szél kísérhet.
A csütörtök reggel nem indult felhőtlenül Heves vármegyében, a HungaroMet már a reggeli órákban kiadta a vészjelzést a vármegyére. Délután 14 órakor pedig a riasztás is megérkezett két Heves vármegyei járásra is.
A HungaroMet figyelmeztetést adott ki két Hevesi járás számára.
A riasztás két járást érint: a Bélapátfalvai és a Pétervásárai területeken a HungaroMet előrejelzése szerint érdemes felkészülni komolyabb zivatarokra. A térképen ez a két járás kiemelten figyelembe vett területnek számít.
Zivatar miatt adott ki riasztás a HungaroMet
A késő délutáni órákban elsősorban az északi és északkeleti területeken várhatóak zivatarok. Ahogy a nap elhalványul, délnyugat felől újabb zivatarhullámok érhetik el az országot, és újabb zivatarcellák alakulhatnak ki. Ezekhez jellemzően viharos széllökések (60-80 kilométer/óra) társulhatnak, valamint kisebb méretű jég (1-2 centiméter) és intenzív csapadék (15-25 milliméter) is megjelenhet. Helyenként felhőszakadás is előfordulhat, amely akár meghaladhatja a 30 millimétert is.
A legújabb eseményekért és hírekért látogass el a Heol.hu Google News oldalára, és tarts velünk!
A déli tájakon akár heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyek erőteljes viharos széllökésekkel (több mint 80 kilométer/órás sebességgel), felhőszakadással (több mint 30 milliméter csapadék) és jelentős méretű jéggel (2 centimétert meghaladó) érkezhetnek. A késő délutáni és esti órákban a zivatarok gyakran rendszerszerűen szerveződnek. A konvektív cellák késő estére a keleti és északkeleti régiókra összpontosulnak, majd várhatóan elhagyják az ország területét, ám az éjszaka folyamán egy-egy zivatar megjelenése még így sem kizárt.