Újabb szoros, egygólos vereséget szenvedett el a somorjai csapat a Tipsport Ligában.
Ismét egygólos vereséget szenvedett, a téli Tipsport Liga 2. fordulójában sem szerzett pontot a somorjai STK csapata.
Csütörtök délelőtt újra a Szenci Nemzeti Edzőközpont gyepén találkoztak a MONACObet II. labdarúgóliga tavaszi idényére készülő csallóközi kék-fehérek. Ezúttal a fiatal tehetségeket felvonultató Spartak Trnava együttesével mérkőztek meg. Mivel a nagyszombatiak első csapatának játékosai éppen Törökországban edzőtáboroznak, így az ifjúsági csapat tagjai, valamint a második vonalban szereplő farmcsapat, a Malženice játékosai léptek pályára.
A FC Spartak Trnava és az FC STK 1914 Somorja izgalmas mérkőzésen találkozott egymással, amely végül 3:2-es eredménnyel zárult a hazai csapat javára. A találkozó során Kudlička kétszer is betalált, először a 11. percben, majd a 80. percben, míg Druga a 54. percben növelte a Spartak előnyét. A vendégek részéről Csóka a 31. percben, míg Marcel Kucman az utolsó pillanatokban, a 90. percben szerzett gólt, de ez már csak a szépítésre volt elegendő. A mérkőzés során mindkét csapat küzdött a három pontért, de a hazaiak végül megőrizték előnyüket.
A somorjaiak szombaton a Soroksár csapatával jászanak felkészülési mérkőzést, a Tipsport Ligában január 25-én a cseh második ligában futballozó Zlín otthonában lépnek pályára.
A napokban visszatért Somorjára, másfél éves szerződést kötött az STK csapatával Varga István. A 21 esztendős, légi származású labdarúgó hatéves korában Somorján ismerkedett meg a fociábécével, majd a DAC-nál csiszolta tudását. Később az AS Trenčín alakulatához igazolt, ezt követően a Ferencvárosnál próbálkozott. Az egykori utánpótlás-válogatott ősszel a Soroksár mezét viselte.