Itt rejlik a pokol bugyrának kapuja: a szüntelenül lángoló kráter egy különleges és ritka természeti csoda.
A természetvédelmi őr szinte megdöbbent, amikor rábukkant a gólyafészekre: ez a lenyűgöző kép tárult elé.
A világon valószínűleg az összes katasztrófaturista ismeri a rémisztően tátongó pokol kapuját, amely Türkmenisztán leghírhedtebb látványosságaként került fel a turizmus térképére.
A fotókon ugyanolyan ijesztően hat, mint a valóságban. Az ember szinte átjárja az a különös érzés, főként az éjszakai világításban, mintha a föld megrepedt volna, és az alvilág izzó fényei bontakoznának ki a felszín alatt.
A Darvaza gázkráter, amely még mindig lángol a Türkmenisztáni Kara-kum sivatag szívében, igazi természeti csoda, amely 275 kilométerre helyezkedik el Asgabadtól északra. Enigmatikus eredete máig rejtély maradt: a tudományos közösség sem tudja egyértelműen megmondani, hogyan is nyílt meg ez a pokoli kapu. A történetek és elméletek sokasága övezi, de a valóság az, hogy senki sem tudja biztosan, hogy mi áll a tűz alatti mélységben rejtőző titok mögött.
A Kara-kum sivatag kietlen tájain rejtőzik számos olaj- és gázlelőhely, amelyek a felszín alatt bújnak meg. A szovjet időszakban a hatalmas terület kiaknázására irányuló kísérletek többször is napirendre kerültek, még annak ellenére is, hogy ez a sivatag nem éppen a legideálisabb hely a mezőgazdasági termeléshez. A kommunista vezetők azonban nem riadtak vissza az abszurd ötletektől, és egy grandiózus gyapotültetvény létrehozásában gondolkodtak, mintha a gyapot termesztéséhez szükséges víz csupán egy apró részlet lenne. A helyi vízforrások, köztük az Aral-tó, szolgáltak volna a vízigény kielégítésére, így a hatalmas csatornarendszer építése mellett döntöttek. Az elképzelés azonban kiábrándítóan kudarcba fulladt: a tó szinte teljesen kiszáradt, a gyapotmezők álma pedig végleg szertefoszlott, mint egy elfeledett mirázs a sivatag homokjában.
Ezzel még közel sem ért véget a forró napsütésben úszó vidék hányattatott története, ugyanis az elvtársak a hetvenes évek hajnalán földgázlelőhelyet találtak Darvaza város közelében, igaz, elsőre úgy vélték, hogy olajat fedeztek fel. Ennek megfelelően fúrni kezdtek a vélt lelőhelyen, és innentől kezdve már nem tudni pontosan, hogy mi történt, ugyanis a történetet elkenték, a bizonyítékokat és feljegyzéseket pedig titkosították. Feltehetőleg az történt, hogy fúrás közben egy, a föld alatt rejtőző barlangban felgyűlt gázzal teli buborékba ütköztek, amely aztán robbanva beszakította a földet, és a több méter mélyen felhasadt kráter elnyelte a fúrótornyot.
Ezután a felszabaduló földgáz szivárogni kezdett, és ekkor jött a megoldási javaslat: gyújtsák fel a levegőbe szökő gázokat. Valószínűleg arra számítottak a fúráson dolgozó geológusok, hogy napok alatt elégnek a kitermelést zavaró gázok, és utána folytathatják a munkálatokat, azonban ezek a lángok még ma is az ég felé nyaldosnak. De a pontos információk hiányában nem lehet biztosat mondani arról, hogy mi okozta a kráter kigyulladását, lehetséges az is, hogy egy véletlen baleset váltotta ki a tüzet.
A Darvaza kráter, melynek átmérője körülbelül 70 méter, és mélysége 20-30 méter között mozog, az internet világának köszönhetően vált Türkménország lenyűgöző attrakciójává. A kráter félelmetes képei az online térben gyorsan elterjedtek, lenyűgözve a látogatókat. Mivel a terület nehezen megközelíthető, és nincsenek kiépített turistainfrastruktúrák, ez a hely nem a szokványos turistaáramlatok célpontja.
Gurbanguly Berdimuhamedow, Türkmenisztán előző elnöke 2022-ben, alig néhány hónappal a lemondása előtt, egy figyelemfelkeltő kijelentést tett: szerinte a pokol kapujának tüzét el kell oltani, és a kibocsátott metánt hasznosítani kellene gyakorlati célokra. Ez a megközelítés azonban számos súlyos környezetvédelmi dilemmát vet fel, mivel a metán egy rendkívül erőteljes üvegházhatású gáz, amely jelentős hatással lehet a globális felmelegedésre. A metán hasznosítása tehát nemcsak technikai kihívásokat, hanem komoly etikai és környezetvédelmi kérdéseket is magával vonz.
A Darvaza-kráter megszüntetéséhez két alapvető lépés szükséges. Először is, a lángok oltása lenne a teendő, ezt követően pedig biztosítani kellene, hogy a gáz ne szivárogjon ki. Az első lépés viszonylag könnyebb, mint a második, hiszen például gyorsan száradó cementet lehetne alkalmazni a kráter belsejében, ami megvonja a tüzek táplálékát, azaz az oxigént. Ugyanakkor aggályos, hogy a kráter elfojtása után a metán esetleg más utakat keresne, így újabb szivárgási pontokat hozva létre a felszín alatt.
