A kompetens szülés megvalósítása érdekében számos fontos lépést érdemes figyelembe venni. Először is, a terhesség alatt érdemes alaposan tájékozódni a szülés folyamatáról és a különböző lehetőségekről, például a különböző szülési pozíciókról, fájdalomcsil

Ilka Viktória szülésjogász lenyűgöző előadást tartott április 10-én a Slachta Margit tiszteletére megrendezett kassai konferencián. Az előadás címe: "Kompetens szülés - A prenatális jogoktól a jogszabályok gyakorlati alkalmazásán át a rendszerhibákig". A téma rendkívül aktuális és fontos, hiszen a szülési jogok védelme és érvényesítése alapvető az anyák és gyermekeik jóléte szempontjából.

A nőkkel való bánásmód a szülés során rendkívül fontos téma, amely nem csupán a szülni készülő anyák helyzetére vonatkozik. Az alábbiakban részletesen bemutatom az előadást, amely a közép-európai, különösen a szlovákiai gyakorlatra fókuszál. Ez a helyzet aggasztó tendenciákat mutat, és érdemes alaposan megvizsgálni, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük a nőknek a szülés során. Az előadás célja, hogy rávilágítson a problémákra és lehetőségeket kínáljon a változásra, hogy a szülés élménye valóban támogató és empatikus lehessen a nők számára.

Az előadó közölte, a svédországi gyakorlat egészen más. Sokkal emberségesebb.

A szöveg középpontjában a szülés során tapasztalható női élmények és bánásmód áll, különös figyelmet fordítva arra, hogy a különböző kórházak saját belső szabályzataik szerint működnek. Ezek a szabályok sokszor eltérnek egymástól, sőt, akár ellentmondásosak is lehetnek, ami még inkább bonyolítja a szülő nők helyzetét. Az élmények sokszínűsége és a kórházi gyakorlatok közötti eltérések rávilágítanak arra, hogy a női szülésélmény nem csupán a szülés fizikai aspektusairól szól, hanem a tiszteletről, támogatásról és a biztonságos környezetről is.

Egy jellemző esettanulmányt említett, amely akár mint az állatorvosi ló funkcionálhat.

A szöveg egyedivé tétele: "A méltóságom csorbítása és a felesleges stressz forrása, ahogy a szülés körüli folyamat zajlott, mély nyomot hagyott bennem. 2024. július 24-én Dunaszerdahelyen hoztam világra a gyermekemet. A szülés viszonylag zökkenőmentes és gyors volt, azonban a folyamat során hiányzott a tájékoztatás, ami a legnagyobb enyhülést hozhatta volna. A felvételkor alá kellett írnom egy sor dokumentumot, de ahelyett, hogy útmutatást vagy magyarázatot kaptam volna, csupán annyit mondtak: 'itt írja alá'. Ez a közöny és figyelmetlenség nem csupán az én, hanem minden kismama méltóságát csökkenti."

Az összehúzódások közepette nehezen tudtam a dokumentumok tartalmára figyelni, főleg mert azok szlovák nyelven íródtak, amit nem teljesen értettem. Bár próbáltam segítséget kérni, azt a választ kaptam, hogy ez csupán egy formaság, és ha szeretném, hogy felvegyenek az osztályra, muszáj aláírnom.

Csak hetekkel a szülés után, mikor nyugodtan el tudtam olvasni a dokumentumokat, láttam, hogy volt köztük egy beleegyező nyilatkozat, amely egyetlen mondatot tartalmazott, miszerint a páciens aláírásával kijelenti, hogy teljes körű tájékoztatásban részesült az egészségügyi ellátást illetően, és mindezek fényében beleegyezik az ellátásba."

Fontos megemlíteni, hogy hasonló nyilatkozatot minden egyes beteggel, tehát velem is aláíratnak, anélkül, hogy bármiféle megfelelő tájékoztatást kaptam volna. Ráadásul, az orvosok között is ellentmondásos véleményeket hallottam, ami csak tovább fokozza a kétségeimet. Ebből világosan látszik, hogy itt valami nincs rendben!

A szabályozás következetlen - szögezte le az előadó. - A hatályos alkotmány ugyan kimondja, hogy "(2) A nőt terhessége idején fokozott gondoskodás illeti meg..." (41. cikkely), de a gyakorlat felemás. A szülésre készülő nők nem kapnak megfelelő tájékoztatást, széleskörűen nem készítik föl a őket a szülésre és nem mindig bánnak emberségesen a kismamákkal. A fent idézett eset egy szakállas gondra is felhívja a figyelmet. Az érintettet anyanyelvén kell(ene) tájékoztatni, mert máskülönben ez tragédiához is vezethet. Hogyan értelmezik egyesek a "fokozott gondoskodást"!?

Még a rendszerváltás előtt olvastam egy különleges kanadai kórházról, ahol fontosnak tartották, hogy minden beteget a saját anyanyelvén hallgassanak meg. Ez a megközelítés nemcsak a kommunikációt tette gördülékenyebbé, hanem hozzájárult a betegek kényelméhez és biztonságérzetéhez is.

De idézzük az illető hölgy további szavait.

A felvétel után alapos vizsgálat következett, majd behívtak a vajúdóba, ahol már egy másik kismama is szenvedett a fájdalmaitól, tőlem körülbelül két karhossznyira. Ő folyamatosan üvöltött az összehúzódások közepette, ami bennem szorongást és frusztrációt keltett. Eközben egy branült helyeztek el bennem, amelyen keresztül folyamatos infúziót kaptam. Amikor megkérdeztem, hogy pontosan mit is kapok, a szülésznő csupán annyit mondott, hogy ezek az infúziók segítenek megelőzni a kiszáradást és elősegítik a vajúdást, és hogy az orvos rendelte el őket, így nyugodjak meg.

Az egész idő alatt megfosztottak az ivástól és az étkezéstől – sőt, titokban még a mosdóba is kijártam, hogy legalább egy kortyot ihassak, mert az infúziók ellenére elviselhetetlenül szomjas voltam. Pedig a vajúdás során a folyadékfogyasztás lehetősége kifejezetten szerepelt a szülési preferenciáim között, amelyeket írásban átadtam a szülésznőnek érkezésemkor, kérve, hogy ezt csatolják az egészségügyi dokumentációmhoz.

Fogalmam sem volt, mi vár rám, és mi fog történni a következő órákban. Amikor már éreztem a tolóingert, azt mondták, hogy még ne nyomjak, csak a szülőszobán. Próbáltam engedelmeskedni, de az inger mindennél erősebbnek bizonyult. Végre átirányítottak, és ott, az erős tolások közepette, egyedül kellett valahogy felmásznom és lefeküdnöm az ágyra.

Csak akkor engedték be a férjemet hozzám, amikor már a szülőágyon feküdtem, hiába kértem őket az érkezésünktől kezdve, hogy velem lehessen (pedig ez is a preferenciáim között szerepelt). Amint nagy nehezen elhelyezkedtem, a tolóinger hirtelen eltűnt. Ennek ellenére arra kértek, hogy toljak, és folyamatosan diktálták, mikor és mit tegyek. Párszor lehurrogtak, hogy rosszul csinálom, és azt mondták, hogy gyenge vagyok, szedjem össze magam, sőt azt is, hogy hallgassak el a tolás közben. [Ez akár szülészeti erőszaknak is minősülhet!] Úgy éreztem, hogy teljesen elvesztettem az irányítást, mintha csupán egy eszköz lennék a szülés folyamatában, és csak passzívan tapasztaltam az eseményeket. A férjem jelenléte, a keze érintése és a biztató szavai adtak erőt számomra a nehéz pillanatokban. Végül, bár rendkívül nehéz volt, sikerült világra hoznom a babámat, akit azonnal a mellkasomra helyeztek.

Még csak alig tértem magamhoz a szülés izgalmából, amikor már el is vitték megmérni és megtisztítani a kisbabámat. Ekkor már nem hozták vissza hozzám, hanem elirányították az újszülött osztályra. Én pedig a szülőszobán maradtam, ahol két órán át megfigyelés alatt kellett lennem, és a férjemet is elküldték. Ekkor egy hatalmas üresség és szomorúság öntött el, mintha a világom hirtelen sötétségbe borult volna. Rettenetesen aggódtam a kicsiért, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy minden rendben van-e vele, miért kellett elvinnünk, és miért nem tarthatom magamnál.

Mikor végre eljött az idő, hogy engem is átvigyenek az újszülött osztályra, egy tolószékbe ültettek, majd a térdemre pakolták a bőröndömet. Ezt nagyon megalázónak éreztem. Amint az osztályra értünk, azonnal kértem a babámat, de hiába: azt mondták, pihenjek egy kicsit, hamarosan hozni fogják. Végül csak hat órával később [!!!] kaptam meg őt. Amikor a fiam egészségügyi állapota felöl érdeklődtem, azt mondták, hogy remekül van, az Apgar értékei 9-10-10 voltak [az újszülött egészségügyi állapotát értékelő pontrendszer, mely szerint ha 7 vagy annál magasabb pontszámot kap, akkor nincs szükség különösebb, a rutinszerű ellátáson túli beavatkozásra; 10 a maximum], minden rendben volt és van vele, csak náluk van egy olyan szabály, hogy a babákat születésük után folyamatos megfigyelés alatt kell tartaniuk, és nem volt elegendő személyzet arra, hogy velem együtt lehessen megfigyelésen. Ezért kellett átvinniük az újszülött osztályra egy közös helyiségbe a többi újszülöttel együtt. A kórház elhagyásakor 25 eurós díjat kellett fizetnünk a férjem szülőszobai jelenlétéért."

Az előadó ezután részletesen kifejtette a kritikáit az ismertetett gyakorlattal kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy az egészségügyi ellátásnak ingyenesnek és egyenjogúnak kell lennie, biztosítva, hogy mindenki számára korlátlan hozzáférést nyújtson.

Fontos, hogy elegendő orvosi személyzet álljon rendelkezésre, és a kismamát alaposan fel kell készíteni a szülésre.

Az "így szoktuk" érvelés nem elegendő alap, amikor az egészségügyi ellátásról van szó. Mindenkit megfelelően, orvosi szempontból szakszerűen kell kezelni. Fontos, hogy érvényesüljön a magánélethez, a családi kapcsolatokhoz és az emberi méltósághoz való jog. Az egészségünkkel kapcsolatos információk szigorúan bizalmasak, és a titoktartás védi őket. Az emberi méltóság védelme is alapvető követelmény. Az egészségügyi szakembereknek kötelességük, hogy emberséges, humánus és etikus módon közelítsenek a páciensekhez. A fájdalomcsillapításhoz való jog is ennek a körnek a része. A gyakorlatban azonban gyakran problémát jelent, hogy a gátvarrás során nem biztosítanak megfelelő érzéstelenítést, ami egyértelműen erőszaknak minősül. Ezért ilyen gyakorlatok alkalmazása teljes mértékben elfogadhatatlan!

A felelősség kérdését is sokszor rosszul értelmezik. Három napig a szülés után a kórház felelős, de azután az anya. Tehát nem lehet arra hivatkozni, hogy a kórház a felelős és ezért kötelező betartani az utasításait.

A szülés körülményeinek szabad megválasztását törvény szabályozza 2024. június 1-től, tehát az nem szolgáltatás, hanem alapjog. A kísérő is szabadon választható. A gyakorlat azonban ettől eltér, ahogy a fenti történet is mutatja. A jogsértés ebben az esetben könnyebben szankcionálható.

A szülés során elengedhetetlen, hogy tiszteletben tartsuk az anya önálló döntési jogát. Ez azt jelenti, hogy szabadon választhatja meg, milyen körülmények között szeretné világra hozni gyermekét. Természetesen, ha közvetlen életveszély fenyeget, akkor a szükségletek felülírhatják ezt a jogot, de az alapelv az, hogy az anya döntése prioritást élvez. Az otthonszülés lehetősége is része ennek a szabad választásnak, hiszen az anya döntése határozza meg, hol szeretné megélni ezt a jelentős eseményt. Emellett minden szülő nőnek joga van a részletes és átfogó tájékoztatásra, így minden beavatkozás előtt világosan és érthetően el kell magyarázni neki az okokat, hogy felelősen tudjon mérlegelni. A döntéshez szükséges információk között szerepelnie kell az előnyöknek és hátrányoknak is. Fontos hangsúlyozni, hogy a beleegyezés kikényszerítése bármilyen formában, legyen az zsarolás vagy fenyegetés, törvényellenes. Továbbá, ha egy beavatkozást a nő előzetes beleegyezése nélkül hajtanak végre, az szintén jogsértő. A beleegyezés bármikor visszavonható, és bár nem szükséges írásos formában rögzíteni, azt az egészségügyi dokumentációban mindenképpen fel kell tüntetni. Az anya mindig élhet a „nem” jogával!

Az egészség megőrzéséért legfőképpen az egyén viseli a felelősséget.

Az egészségügy feladata, hogy a pácienseket alaposan tájékoztassa, és a beleegyezésük után a legmodernebb és szakszerű ellátást nyújtsa. Fontos megérteni, hogy az egészségügyi szolgáltatás nem vonható felelősségre a páciens egészségéért, amennyiben ő elutasítja a javasolt beavatkozást. Ugyanakkor elvárható, hogy a pácienst megfelelő információval lássák el, hogy tudatos döntést hozhasson.

Az előadó hangsúlyozta, hogy ha akarna, akár egy teljes napon át is részletesen beszélhetne a témával kapcsolatos anomáliákról, ellentmondásokról és nehézségekről. Azonban a végén egy kulcsfontosságú kérdést tett fel: mit tehetünk jogsértés esetén? A válasz az, hogy csak a teljes egészségügyi dokumentáció birtokában lehet érdemben lépéseket tenni. Ráadásul, ez a folyamat díjmentes.

Csakhogy gyakorta a problematikus részeket kihagyják. Viszont ami nem szerepel a dokumentációban, azt nem veszik figyelembe! Egyrészt adminisztratív eszközök állnak rendelkezésre.

Panaszt tehetünk a fenntartónál vagy közvetlenül az intézménynél, például a minisztériumnál, kerületnél vagy kórháznál. Alternatív lehetőségként az Egészségügyi Ellátást Ellenőrző Hivatalhoz (Úrad pre dohľad nad zdravotnou starostlivosťou) és az Orvosi/Szülésznői Kamara Etikai Bizottságához is fordulhatunk. Továbbá, jogorvoslatra bírósági úton is van lehetőség, ami akár az Európai Emberi Jogi Bíróság bevonását is jelentheti. Azonban fontos tudni, hogy ez a folyamat hosszadalmas és bonyolult lehet, csakúgy, mint egy véget nem érő történet kezdete.