A professzor felfedte a titkot: ez áll a háttérben, amiért nem térhetünk vissza a régi időjárási viszonyainkhoz.

A klímatörténész megállapítása szerint a Kárpát-medence csapadékviszonyai az elmúlt évszázadok során meghatározó hatással bírtak, és a jelenlegi helyzet sem mutat lényeges eltérést.

- A tudomány határai vannak - fogalmaz Rácz Lajos, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar intézetvezető egyetemi tanára. - Személyesen nem egyszerű Istennel találkozni, akitől útmutatást kérhetnénk, és aki segíthetne elérni a végső megismerés állapotát. Éppen ezért arra támaszkodom, amit a szaktudásom és a tapasztalataim nyújtanak. Ugyanakkor fontos tudatosítani, hogy...

A tudományos megismerés egy dinamikus folyamat, amely során folyamatosan újraértékeljük és frissítjük a meglévő tudásunkat, így lépésről lépésre haladunk a megértés mélyebb szintjei felé.

A kutató 1985 óta, tehát immár 40 éve foglalkozik a klímaváltozások vizsgálatával, történeti forrásokra támaszkodva. Munkájának köszönhetően képes a Kárpát-medencében a 15. század elejéig visszanyúlva rekonstruálni az éghajlati változásokat.

A történettudomány különleges privilégiumot kínál számunkra: nem csupán a saját korunk emlékeire támaszkodhatunk, hanem a múlt nemzedékeinek tapasztalatait is feltérképezhetjük – fogalmaz. – A Kárpát-medence klímatörténetének tanulmányozása során világossá válik, hogy a legfontosabb tényező nem a hőmérséklet, hanem a csapadék mennyisége volt.

A kis jégkorszak tanulságai

A 14. század végétől a 19-20. század fordulójáig tartó úgynevezett kis jégkorszak időszakában a Balaton vízszintje például mintegy két méterrel magasabb volt, mint ma.

A 17. század a klímaromlás egyik legkritikusabb időszaka volt, ám Magyarországon ebben az időszakban nem tapasztaltak komoly ellátási válságokat, ellentétben Európa számos más területével – mutat rá Rácz. A magyar mezőgazdaság vízellátási körülményei, különösen a Dunántúlon, rendkívül kedvezőnek bizonyultak. Ezzel szemben az Alföld és Erdély már akkor is érzékenyebben reagált a változásokra, hiszen a csapadékhiány itt gyakran komoly problémákat okozott.

A Kárpát-medence különleges helyet foglal el a klímaövezetek kereszteződésében - mutat rá a szakértő. A nyugati területek éghajlata kiegyensúlyozottabb, ahol a mediterrán hatások érvényesülnek: a nyarak melegek és szárazak, míg a telek hűvösek és csapadékosak. Ezzel szemben a kontinentális klíma szélsőséges időjárási viszonyokat produkál, jellemzője a végtelenül hideg tél és a tűző forróságú nyár. A kis jégkorszak során a kontinentális éghajlat volt a domináló tényező, ám napjainkban egyre inkább a mediterrán jelleg felé tendál az időjárásunk.

Rácz véleménye szerint az évszakok szerkezetének átalakulása sokat elárul a múlt időjárási viszonyairól. Például a kis jégkorszak alatt március még a tél szorításában élt, míg június sokszor inkább tavaszi hangulatot árasztott. A Medárd-napi csapadékok akár negyven napig is eltarthattak, ami jelentősen megnehezítette a szénakaszálást. Ennek következtében a legeltetés sokáig a domináló állattartási módszer maradt.

Az éghajlatváltozás következtében hazánkban egyes régiókban már lehetőség nyílik az olívaolaj termesztésére. Fotó: Pixabay

Ezek a történeti tapasztalatok világosan rávilágítanak arra, hogy mennyire fontos figyelembe venni a természetes ciklusokat, és hogy a különböző korszakokban nem minden technológia működik egyformán - emeli ki.

A 20. század klímatörténete két jól elkülöníthető időszakra bontható: az első szakasz 1988-ig terjed, míg a második rész a 1988 utáni időszaktól napjainkig tart.

1988 volt a fordulópont

- Az első szakaszban is tapasztaltunk melegedést, de gyakran előfordultak lehűlések is - idézi fel a szakember. - A második világháború telei mind hidegek voltak, 1963-ban pedig még a Duna is befagyott. Ez jól mutatja a század első felének ciklikusságát.

A hetvenes évek végén azonban teljesen új irányvonalak bontogatták szárnyaikat.

- 1988-at mérföldkőnek tartom - osztja meg véleményét a professzor. - Ekkor indult el egy olyan felmelegedési folyamat, amely páratlan az elmúlt évszázadok történetében. Az extrém időjárási jelenségek sorra követik egymást, és a rekordok minden évben megdőlnek.

Olyan érzés, mintha egy titkos kapun léptünk volna be, amelynek nincs fogantyúja: már nem tudunk visszafordulni.

A klímakutatás jelenlegi állása szerint a felmelegedés döntően emberi tevékenység következménye, különösen a fosszilis energiahordozók tömeges felhasználásáé. A felmelegedés felgyorsulását pedig egyértelműen az olajszármazékok tömeges felhasználása idézte elő. A svájci és német kutatócsoportok - köztük a Berni Egyetem munkatársai - kimutatták: a mai klímadinamika egyértelműen az ipari társadalmak hatására alakult ki.

Rácz hangsúlyozza, hogy mind a modellezés, mind a folyamatelemzés alátámasztja ezt a megállapítást. Számára azonban még lényegesebb az az évszázadok során összegyűjtött adatsorok tanulsága: a mostani állapot nem csupán egy új klímafázis, hanem egy teljesen új klímavilág kezdete.

A jövő mindig is rejtélyes marad, tele bizonytalansággal és nehezen előre jelezhető eseményekkel. A szakértők véleménye szerint azonban most nem csupán ciklikus ingadozásokkal állunk szemben, hanem egy jelentős trendváltás tanúi lehetünk.

- Olyan vonaton ülünk, amely gyorsul, és nem tudjuk, van-e rajta fék, vagy egyáltalán merre tart - fogalmaz. - Egyelőre annyi biztos, hogy az extremitások száma nőni fog, és az időjárási kiszámíthatóság csökken.

Hihetetlen, de visszatérhetünk a jégkorszakba?

A geológiai léptékű folyamatok még tovább bonyolítják a képet. Az elmúlt 2,5 millió évben, a pleisztocén jégkorszak idején több meleg periódus is előfordult, amelyek meghaladták a mai klímaszinteket. Az sem zárható ki, hogy a holocén - amelyben most élünk - talán nem is új földtörténeti korszak, hanem csupán egy átmeneti interglaciális.

- Lehet, hogy visszatérünk a jégkorszakba - jegyzi meg Rácz. - De a jelenben semmi nem utal erre: minden adat azt mutatja, hogy egyre erőteljesebb, monoton felmelegedés zajlik.

A mezőgazdaság számára ez különösen súlyos kihívásokat jelent. A termelőknek arra kell felkészülniük, hogy a csapadékhiány, illetve a csapadékeloszlás teljesen új módja és a hőmérsékleti extrémek tartósan megmaradnak, és egyre nehezebben lesznek kezelhetők hagyományos eszközökkel.

- Csak a hibrid vetése vagy a szerencsére való támaszkodás nem elegendő - hangsúlyozza. - Az alkalmazkodás kulcsfontosságú: új növényfajták és korszerű termesztési módszerek felfedezésére van szükség. Vannak, akik a genetikailag módosított organizmusok felé orientálódnak, míg mások alternatív fajták kipróbálására összpontosítanak. A választás nem egyszerű, de a halogatás luxusa már nem áll rendelkezésünkre.

A jövő éghajlata nem csak a mezőgazdaságot, hanem a mindennapokat is új kihívások elé állítja.

Majdnem mediterrán, ahol a napfény aranysárga fénye táncol a tenger habjain, és a levegőben a citromfák édes illata terjeng. Itt a szellő lágyan simogatja az arcunkat, miközben a táj színei vibrálnak a vakító kék és a zöld árnyalataiban. Az élet lassú ritmusban folyik, és a helyiek barátságos mosollyal várják a látogatókat, mintha csak rég nem látott barátokat üdvözölnének. Ez a hely egy kicsit más, egy kicsit különleges – egy álom, ami valósággá válik, ahol a mindennapok varázslatos kalandokká alakulnak.

- Már most is azt látjuk, hogy eltűntek az átmeneti évszakok - mondja Rácz. - Ruhatárunkból is kikopnak az őszi és tavaszi holmik. A telek enyhülnek, a nyarak forróbbak és szárazabbak. A közvélekedés szerint mediterrán irányba változunk - ez az irány igaz, de még nem vagyunk mediterrán ország. Nálunk még mindig a nyári csapadék dominál, szemben a mediterrán klímával, ahol a téli esőzés jellemző.

A professzor véleménye egyértelmű: új alapokra kell helyeznünk a gondolkodásunkat, mivel a korábbi megközelítések már nem elégségesek. Azok számára, akik a mezőgazdaság jövőjét tervezik, elengedhetetlen, hogy hosszú távú stratégiákat dolgozzanak ki egy olyan ismeretlen, de drámai módon változó éghajlati környezetben, amely új kihívások elé állítja őket.

Indexkép: Rácz Lajos