Csonka Ákos: Amikor a piros és a kék közötti döntéshelyzet áll elő, a zöld színnek kiemelkedően jól kell látszódnia. | ma7.sk
Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a Magyar Szövetségnek a következő időszakban? Hogyan tudja megszólítani a magyar párt a választóit a kétpólusúvá váló politikai térben? Csonka Ákos publicistát, politikai elemzőt kérdeztük.
Csonka véleménye szerint Szlovákiában nem indokolt az előrehozott választások lehetőségével foglalkozni. Szerinte a Smer és az SNS számára ez egyértelműen nem opció, míg a Hlas esetében felmerül a kérdés, hogy a vonzó ajánlatok – akár Nyugat-Európából, akár az ellenzéktől – képesek-e célba érni. Hozzátette, hogy ha Šutaj Eštokék engednének a nyomásnak, ezzel a választóik szemében a már meglévő hitelüket kockáztatnák. Bár a legfrissebb közvélemény-kutatások a Hlas támogatottságát körülbelül tíz százalékra teszik, Csonka kétségbe vonja ennek hitelességét, és valósabbnak tartja, hogy az európai parlamenti választások során elért hat százalék körüli eredmény a reálisabb. Úgy véli, hogy a Hlas is tisztában van ezzel, így nem valószínű, hogy saját kormányukat megpróbálnák megbuktatni.
Az elemző megjegyezte: "Úgy vélem, hogy a Magyar Szövetségnek lehetősége lesz fejlődni, de ez nem jelenti azt, hogy halogathatja a fontos politikai teendőket és a szervezet fejlesztését."
Csonka rámutatott, hogy a felvidéki magyar politika jelenleg sorsdöntő időszak előtt áll, mivel a szlovákiai politikai tér egyre inkább két jól elkülönülő táborra szakadozik. Bár a politikai életben már korábban is megfigyelhető volt a kiélezett ellentét, mára a két pólus közötti szembenállás még kifejezettebbé vált, a pártpolitika pedig egyre inkább tömbösödik. A kérdés most az, hogy a magyar párt hogyan találja meg a helyét ebben a polarizált környezetben. A Magyar Szövetség kihívásokkal teli helyzetben van, hiszen egyik politikai oldalhoz való nyílt csatlakozása sem tűnik előnyösnek a számukra. A magyar választók emlékezetében még élénken élnek a korábbi Fico-kormányok alatt hozott magyarellenes intézkedések, és bár a Dzurinda vezette jobboldallal esetleg lehetett együttműködni, jelenleg az ellenzék domináló ereje a PS, amelynek politikai irányvonalát a felvidéki magyarok többsége nem tudja magáénak érezni.
Csonka emlékeztetett, "a Magyar Szövetség dolgát nehezítheti, hogy várhatóan a PS magyar platformja is megcélozza a magyar választókat - a kampányban bevethetik Ódor Lajost, Hamran Istvánt, de még más neveket is előhúzhatnak a kalapból.
Az elemző kifejtette, hogy "Gyimesi György jövőbeli politikai szerepvállalása újabb kihívásokat rejthet magában. Az utóbbi hónapok során Gyimesi próbálta megtalálni a helyét a politikai palettán, de eddig nem látom, hogy sikerrel járt volna. Noha Taraba tanácsadója lett, nem hiszem, hogy már világos volna, milyen listán kíván indulni a következő választásokon. Ha Taraba nem tudja sikeresen átvenni az SNS irányítását, könnyen lehetséges, hogy Gyimesivel és más politikai szereplőkkel közösen új pártot alapít, amely a magyar választók figyelmét is felkelti."
Vagyis - hangsúlyozta az elemző,
Ezt a támogatottsági szintet teljesen indokoltnak vélem, hiszen a Most-Híd már nem létezik, Ódor szinte észrevétlen maradt, így jelenleg a Magyar Szövetség esetében öt százalék feletti eredményre számítok.
Csonka Ákos hozzátette, "ahhoz, hogy ezt a támogatottságot megőrizni vagy esetleg növelni tudja a párt, aktív politizálásra van szükség. A parlamenten kívülről is, amely a helyzetből adódóan jóval nehezebb, meg kell találni a módját, hogy a Magyar Szövetség eljuttassa az üzeneteit a választókhoz.
A helyzet nem könnyű, ahogy már említettem, a pártvezetés, élén Gubík Lászlóval, eddigi legnagyobb kihívásával néz szembe. Ám ha valaki képes sikeresen megbirkózni ezzel a feladattal, az ő. A felvidéki magyarság jelenlegi körülményei között elengedhetetlen a parlamenti képviselet biztosítása.