Centrifuga, pogácsa, gáz: mi szükséges az atombombához, és mi volt Iránban a célkeresztben?
Saját fejlesztés és illegális import is kellett hozzá, de Irán valóban elég közel jutott a nukleáris fegyverhez.
Akinek eddig a centrifugáról csupán a mosógép jutott eszébe, most egy újabb érdekes tényt fedezhetett fel. A centrifugák nem csupán a háztartásokban játszanak szerepet; ezek a berendezések kulcsszerepet töltenek be az atombombák előállításában is. Ennek kapcsán az amerikai légierő megkísérelte megsemmisíteni az iráni atomprogram több lényeges létesítményét, köztük azt a mélyen a sziklába vájt üzemet is, ahol a centrifugák hosszú sora az urán dúsításával foglalkozott. Az akció részleteiről azonban, e sorok írásakor, még nem állnak rendelkezésre információk.
Az atomfegyver – legyen az bomba vagy rakéta robbanófeje – létrehozásához számos összetevő szükséges, de a legfontosabb a radioaktív anyag, amely képes gyors láncreakciót generálni, ezzel óriási mennyiségű energiát szabadítva fel egy rendkívül rövid időintervallum alatt. Ez a jelenség világosan megkülönbözteti az atomfegyvereket az atomerőművektől, ahol a folyamat ellentétes: itt a lassú, hosszú távú és szigorúan ellenőrzött energialeadás jellemző. Az atomerőművek technológiája nem alkalmas robbanásra; az atomrobbanás kockázata gyakorlatilag kizárható, még a Csernobilhoz hasonló események során is, ahol más jellegű problémák léptek fel.
A téma mélysége meghaladja az iskolai fizika kereteit, hiszen a klasszikus hirosimai atombomba alapját képező maghasadásos folyamatok már jó ideje ismertek és továbbra is előállíthatók. Azonban azóta a maghasadáson alapuló robbanószerek szerepe jelentősen megváltozott: ma már leginkább gyújtóként funkcionálnak, segítve a hidrogénatomok fúzióján alapuló második, sokkal erősebb detonációt. Ebből adódik a „hidrogénbomba” elnevezés is, amely a fúziós reakciót hangsúlyozza.
A bombákhoz szükséges alapanyagok közül két fő típust emelhetünk ki: az uránt és a plutóniumot. Azonban nem mindegy, hogy melyik formájukat használjuk: az urán-235 és a plutónium-239 izotópok azok, amelyekre szükség van. Mindkét elem természetes előfordulása az uránra vezethető vissza. Az urán bányászata gyakorlatilag megegyezik más fémekével, és a legjelentősebb lelőhelyek Kazahsztánban, Kanadában és Ausztráliában találhatók. Magyarországon a Pécs környéki területeken folyt uránkitermelés 1957 és 1997 között. Azonban a rendszerváltás után az uránbányászat gazdaságilag már nem bizonyult fenntarthatónak; a korábbi szovjet megrendelések biztosították a működést, de ezek megszűnésével a bányászat leállt.
