Ahonnan az udvarhelyszéki székeket szerették volna megvizsgálni.
Az udvarhelyi vár impozáns építménye a középkori város északi részén helyezkedik el, a Nagy-Küküllő bal partjának teraszán. A Székelytámadt néven is ismert erődítmény a helyi köznyelvben Csonkavár néven is ismert, amely elnevezés részben az 1711-es szatmári béke utáni falbontásokra vezethető vissza. A hét szék székely népe, aki nem tűrte, hogy idegen hatalom várat emeljen Székelyföld területén, panaszlevelet írt II. Ulászló királynak a Báthory István által elkövetett jogsértés miatt. A 15. század végén épült vár képei sajnos nem maradtak fenn. Az újkori vár építése 1562-ben vette kezdetét, válaszul a székely felkelést követő megtorlásokra. Az építtető, János Zsigmond fejedelem, az új erődítmény révén kívánta biztosítani az udvarhelyszéki székelyek feletti ellenőrzést.
A 15. század végén emelt vár képe sajnos nem maradt ránk, de a régészeti ásatások során a Hajdú-bástya északi oldalán felfedeztek egy ívelt falszakaszt. Ez a különleges elem közvetlenül a torony testébe van beépítve, ami újabb izgalmas részleteket árul el a vár történetéről és építészeti megoldásairól.
Az értelmezések szerint ez a maradvány egy korábbi hengeres torony, amely valószínűleg a Báthory-család építkezéseihez köthető. Így ez a struktúra a 15. század végén készült vár egyedüli megmaradt fizikai bizonyítéka lehet.
Valószínűleg a későbbi vár esetében is a korábbi időszakból származik az a jellegzetes, négyzethez hasonló alaprajzi kialakítás, amely megmaradt az építmény tervezésében.
A befejezetlen vár valószínűleg nem játszott védelmi szerepet az 1493 és 1561 közötti időszakban.
A 15. század végén a vidék szívében egy domonkos kolostor emelkedett, gazdagítva e táj történelmét és szellemi életét.
Ahogyan azt már a felvezetőnkben röviden említettük, az újkori vár építése 1562-ben kezdődött. Az építtető, János Zsigmond fejedelem az új erődítmény és kapitánya segítségével az udvarhelyszéki székelyeket kívánta ellenőrizni.
Hasonló céllal, a háromszéki székelyek felügyelete érdekében épült meg az adott évben a várhegyi vár, amely ma Lécfalva település részeként ismert.
1621-ben a fejedelem Kornis Ferenc udvarhelyszéki főkirálybírónak zálogosította el a várat, aki már előzőleg felvállalta annak renoválását. Már 1620-ban felmérette az erődítményt, állapotának rögzítése és a szükséges munkálatok megjelölése végett.
II. Rákóczi György1657-ben Udvarhely várát tartozékaival együtt Kemény Boldizsár özvegyének, Bornemissza Zsuzsannának zálogosította el 5 ezer forintért. 1661. október 14-én érkezett a török sereg a várhoz, melyről Evlija Cselebi az alábbit írja:
"...építője Hel bán Porán - egy furcsa, kitalált név -, Szulejmán khán idejében Kodsa Bethlen Gábor a székelyek jóváhagyásával ezt a várat a szászmagyaroknak ajándékozta. Amikor az iszlám seregek a Tisza partjára érkeztek, a tatárok már eljutottak idáig, és mivel a szászok vagy a szerbek nem voltak túlságosan jelen, az itt élők, akik a külvárosban laktak, otthon találták magukat. Anélkül, hogy bárki is menekülni tudott volna, mindenkit elfogtak..."
Ezután a tatárok a várost felgyújtották. A dokumentumok tanúsága szerint:
"...erre a várból minden ember kiment s a tatárok azokat, kik kezüket ellenük emelték, karddal levagdalták, a megmaradottak pedig fogságba jutottak. Mikor ezért mi a várhoz érkeztünk, azt elpusztulva találtuk...".
A várat ezután újjáépítették, és 1663-ban Szentpáli János került a birtokába, ezáltal ismét fejedelmi tulajdonba került.
Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című könyv szerzője tud arról, hogy II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt, 1704-ben Richter császári várparancsnoktól Guthi István kuruc vezér foglalta el, akitől báró Tiege császári tábornok vette vissza, tőle pedig Pekri Lőrinc, és hogy többé a császáriak ne használhassák, a székelyekkel leromboltatta.
A várat ettől fogva nevezik Csonkavárnak.
A romos várat 1852-ben vásárolta meg a város a gróf Kornis családtól. E falak között, 1893-ban, a magyar állam életre hívta a főreáliskolát, ezzel új fejezetet nyitva a hely történetében.
A vár falainak egyes szakaszai, különösen a nyugati és északi rondella, valamint az északnyugati, északkeleti és délkeleti bástyák nyomai, még napjainkban is megfigyelhetők.
A legújabb kutatások arra utalnak, hogy a fejedelemség idején épített vár helyszíne valószínűleg Udvarhely római castruma volt. A régészeti feltárások során kiderült, hogy a római erőd falai közvetlenül a védőárok vonalán helyezkedtek el, így azok eltávolítása az árok ásásakor történhetett meg.
Ezt a helyet a középkor folyamán kiválasztották egy Árpád-kori királyi kúria számára, később pedig a domonkos rend kolostorának otthonául szolgált.
Az egykori erődítményből mára csupán a körülbelül négyzet alakú, 105 x 120 méteres védőfalak maradtak meg, amelyek többé-kevésbé épen őrzik a múlt titkait. A falak sarkain impozáns bástyák vagy ágyútorony áll, amelyek egykor a védelmet szolgálták.
Falait folyami kövek formálták meg, míg a bástyák és tornyok csúcsait különleges kváderekkel emelték ki, így adva nekik egyedi megjelenést.
A vár délkeleti és északnyugati oldalát a közvetlen szomszédságában álló épületek miatt nem lehet megközelíteni, hiszen ezek a házak, különösen az itt található gazdasági épületek, nagymértékben eltakarják a várfalak látványát.
P. Kovács Klára közléséből az is kiderül, hogy a vár főbejárata a délnyugati oldalon nyílt, a nyugati bástya (Bánffy-bástya) és a közelében levő, hengeres torony által közrefogott szakaszon.
A keskeny bejáratnál két kapu helyezkedett el, amelyeket egy emelőhídon keresztül lehetett megközelíteni. Az eredeti várkaput utólag felszámolták, a délnyugati várfalszakaszt megbontották, így biztosítva az iskola kényelmes megközelítését.
A vár tornyainak és bástyáinak elnevezése a bejárattól indulva és az óra járásával ellentétes irányba haladva a következő: Fóris, Hajdú, Telegdy és Bánffy.
A Fóris-bástya a védőöv déli csücskében található, sokszögű alaprajza figyelemre méltó, és udvar felé néző oldala valószínűleg teljesen nyitott volt, így szabadon engedve a helyszín hangulatát.
Valójában egy ágyútoronyról beszélünk, amely egykoron gerendafödémekkel volt osztott három különálló szintre.
A Fóris-bástya valószínűleg a szomszédos Hajdú-bástya építészeti stílusát tükrözi, azonban kisebb méretben. A Hajdú-bástya is egy sokszögletű ágyútorony, így a Fóris-bástya formavilágában is felfedezhetők ezek a hasonlóságok.
A várudvar felőli oldal szintén nyitott maradt, azonban a három szintet elválasztó gerendafödémek mára már eltűntek. Az alsó szinten a kutatók felfedeztek egy több mint 4 méter vastag lőrésfolyosót, amely egy földdel feltöltött falszoroson át húzódik, és a külső falon keresztül nyílik a szabad ég alá.
A háromszög alaprajzú Telegdy-bástya a várfal északi sarkán emelkedik, bástyafülei ívelt kiképzésűek.
A bástya nyugati sarkán egykor egy emléktábla díszelgett, ám mára csupán három, erősen megviselt kőlap őrzi emlékét.
A felirat latin nyelvű szövegét a korábbi források őrizték meg számunkra. Ez a szöveg egy figyelmeztetést fogalmazott meg, amely átvitt értelemben a székely nép hűségére szólította fel János Zsigmondot, Magyarország megválasztott királyát.
Magyar ember, bárki is légy, akinek e címer a választott királyod jelképe, / Mosolyogva köszönd meg Istennek, hogy hazád oltalmában élhetsz! / Miért kalandozol idegen tájakra, / Mikor itt van közötted mindaz, amit annyi vér áldozatával keresel? / Mert már megtapasztalhattad, milyen pusztító ereje van idegen uralkodóknak, / A sors csapásaitól tanulhattál. / Hajtsd meg fejed Urad előtt, élj a sorsod adta lehetőségekkel, / Ha a vér már nem folyik, újra életre kel a haza földje!
A fent említett szerző műve alapján arra is fény derül, hogy a feliratos tábla felett egykor János Zsigmond kőbe vésett címere díszelgett.
Amint azt elnevezése is sugallja, a bástyát Telegdy Mihály kapitánysága idejében emelték, valamikor 1567-1570 között.
Az erődöv nyugati sarkán helyezkedik el, az előbbinél jóval kisebb Bánffy-bástya. Homlokzatain napjainkban nem látható egyetlen lőrés sem, ami bizonyára egy utólagos átalakításnak, beavatkozásnak tudható be. A bástyát 1566 körül építhették.
Az 1620 és 1625 közötti időszakban, a Kornis-féle helyreállítások során az árkádos folyosót részlegesen elzárták, és ezen a területen három új szoba került kialakításra.
Orbán Balázs a 19. század közepén még felfedezhette a reneszánsz építészeti elemek nyomait a belső vár északnyugati szárnyának falain.
A védvár kalandos múltja, amely az elrettentés, megtorlás és alázat kényszerítés szellemére épült, máig hatóan köszön vissza. Míg Erdély másik három konventje megőrizte eredeti formáját, Székelyföld egyedüli kolduló rendi domonkos kolostora a reformáció nyomán átalakult, hogy megszüntesse az egyházi rendi kapcsolatokat. Erről már a 16. században íródott emlékirataiban is beszámolt Nagy Szabó Ferenc, aki Marosvásárhely történetének fontos alakja volt.
A lapályra emelt erődítés a város dinamikus fejlődésével szervesen beolvadt a városi környezetbe, és az idő múlásával a kőfalak közvetlen szomszédságában kezdtek el megjelenni a lakóházak. A belső várudvarban 1891-ben megkezdett főreáliskola építése óta sajnos nem valósult meg jelentős és átfogó régészeti vagy művészettörténeti kutatás.
Az A kategóriás műemlék részleges helyreállítása 2019-ben egy uniós pályázat megnyerésével indult. A többszöri egyeztetések után elkezdődött gyors tervezési fázist követően kiírt kivitelezési szerződésekkel beindultak a rehabilitációs és feltárási munkálatok. Mivel a pénzügyi határidő betartása érdekében a többfunkciós hasznosításra szánt és kulturális központtá avanzsáló vár kivitelezése nagyobb léptékben haladt, mint a régészeti kutatás, ún. patthelyzet alakult ki.
Nyakas székely beruházók évszázados sérelmei talán elsimulnak, és megtalálják ugyanazon léptékű munkamenetük szinkronütemét. Erre most nagy szükség van, hiszen a felújított sarokbástyára visszakerülhet megújított állapotban a székelységet, János Zsigmond fejedelmet és a hajdani újjáépítő Kornis Ferencet hirdető, mára már elvásott négyes kőcímer.
