A magyar rádiózás történetének egyik kiemelkedő alakjára emlékezünk: Komjáthy Györgyre (1933-2025). Az ő hangja nemcsak a levegőben, hanem a szívekben is ott élt, és sokak számára jelentette a mindennapok állandó társát. Komjáthy György nem csupán műsorve

2025. október 28-án, 91 éves korában távozott közülünk Komjáthy György, akinek neve elválaszthatatlanul összefonódott a magyar rádiózás aranykorával. December 2-án lett volna 92 éves - azon a napon, amikor 1933-ban Lakihegyen átadták azt az adót, ahonnan a Magyar Rádió sugározta műsorait. Ez a szimbolikus egybeesés mintha előre jelezte volna, hogy élete összeforr majd a rádiózással.

Komjáthy György 1933. december 2-án látta meg a napvilágot Budapesten, éppen egy nappal azután, hogy átadták a lakihegyi rádióadót. Ez a különös egybeesés úgy tűnik, mintha már akkor jelezte volna, hogy sorsa szorosan összefonódik a Magyar Rádió világával.

Gyermekkora a nyolcadik kerületben, egy bérház falai között zajlott, ahol szülei mellett nőtt fel. Már csecsemőként megismerte a kitaszítottság érzését, amikor a háziúr türelme elfogyott a folyamatos sírás miatt, és a családot az utcára szorította. Ez a korai élmény, valamint a második világháború borzalmai mély nyomot hagytak lelkében, és meghatározták jellemét.

Kiss József több mint húsz évvel ezelőtt adott interjújában nosztalgikus hangvétellel idézte fel zenei pályafutása kezdetét:

Az emlékeim között különösen kedves helyet foglal el az a pillanat, amikor az életem zene nélküli világából átléptem a dallamok birodalmába. Nyolc éves voltam, amikor először a kezembe kerülhetett egy mandolin, amely megnyitotta előttem a zene varázslatos kapuit. Később, tíz éves koromban a zongora billentyűi között is felfedezhettem a zenélés örömét. A tinédzser éveim elején, 15 és 18 éves korom között, Gergely Ferenc diákjaként a Bartók szakiskola orgona főtanszakának és zongora melléktanszakának szenteltem magam. Ekkor már teljesen elmerültem a zene világában, és a Bartók szakiskola osztályait sikeresen befejeztem.

A zene iránti szenvedélye édesapjától származik.

Otthonunkban volt egy régi rádiónk, amelynek hangja a mai napig visszhangzik bennem. Emlékszem, ahogy édesapám így szólt: "Gyurikám, öt nap múlva Strauss János gyönyörű Kék Duna-keringőjét fogjuk meghallgatni." Azóta is élénken él bennem az az izgalom, ami a zene várakozásával járt.

1952 és 1959 között a Bartók Béla Zenei Szakközépiskolában tanult, tanárai között olyan kiválóságokkal, mint Gergely Ferenc, Szelényi István, C. Nagy Béla és Hajdu Mihály. Mint elmondta:

"Így jutottam el a budapesti Jézus Szíve templomba, ahol orgonistaként szolgálok."

Az interjúban megindítóan beszélt arról, mit jelentett számára a Magyar Rádió:

"1958. január 15-én léptem be először a Magyar Rádió világába, a Bródy Sándor utcában. Az első két évben szinte fel sem fogtam, mekkora lehetőség és élmény vár rám. A rádió atmoszférája ugyanis nem csupán szakmai kihívásokat kínál, hanem igazi hivatást teremt, amely mélyen összekapcsolja az embert a kommunikáció művészetével."

Lelkesedéssel folytatta:

"Séta a stúdiófolyosókon, ahol a fehér köpenyes bemondók és technikusok sürögnek-forognak, miközben a stúdiók titokzatos világát fedezem fel, és a rendezők kreatív energiája szinte tapintható. A Magyar Rádió egy hatalmas zenei műhely volt, ahol a hatvanas évek operaénekeseinek legjobbjai alkottak és formálták a zenei életet."

Különösen értékes az a részlet, amikor a Pagodáról, a rádió legendás étterméről és találkozási pontjáról beszélt:

"Ha valaki fél kettőkor végigsétált a Pagodában, biztosan a legtehetségesebb színészekkel találkozott, hiszen a rádió minden nap új hangfelvételeket, színdarabokat és rádiójátékokat gyártott. Ez egy hatalmas alkotóműhely volt, amelyet soha nem lehet pótolni. Olyan ragyogó időszak volt, hogy szavakkal nehezen is tudnám kifejezni, mennyire hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a különleges élménynek."

1964-ben egy különleges feladat várta a fiatal tehetséget: a müncheni Szabad Európa Rádió által népszerűsített Teenager Party című műsor nyomdokain kellett popzenei adást készítenie. Ekkor indult el 1964 októberében a Vasárnapi koktél, amely színes és friss zenei élményeket kínált a hallgatóknak. Később, 1965 áprilisában debütált a Csak fiataloknak! című műsor, amely hosszú éveken át, egészen a kilencvenes évekig, meghatározó szereplője volt a slágerek világának, és fiatalok millióinak szívét hódította meg.

Ahogy kifejtette:

"Meg kellett ismertetnem Magyarországon a fiatalokkal az európai zenét - a franciát, az olaszt, a svédekét, a hollandokét, a németekét. Így születtek meg azok a műsorok, amelyek a nevemhez fűződnek: Vasárnapi koktél, Kívánságműsor, Töltsön egy órát kedvenceivel, A beat kedvelőinek."

Komjáthy kifejtette, hogy mennyire kihívást jelentett számára a nyugati zenei trendekkel való lépéstartás.

"A rádió vezetősége maximálisan támogatta a kezdeményezést. Bécsből, Franciaországból és Angliából is megrendelték az újságokat, hogy a legfrissebb információkat hozzák el számunkra."

A szöveg egyediségének érdekében a következő módon fogalmazhatjuk át: "Részletesen hivatkozott konkrét forrásokra is:" Ezzel a megfogalmazással megőrizzük az eredeti jelentést, miközben egyedi stílust kölcsönzünk neki.

A Magyar Rádió londoni tudósítójától hetente tíz olyan album érkezett hozzám, amelyet a Billboard cég forgalmazott – ezeken a legnagyobb slágerek hallhatóak. A Melody Maker, a New Musical Express és a Bravo újságok mind rendszeresen eljutottak a Magyar Rádióhoz.

A külföldi rádiók hallgatásáról így vallott:

"Éppen a bécsi Autofunk műsorát hallgattam, emellett a Deutsche Welle-t is gyakran élveztem. Az olasz Radio Monte-Carlo középhullámú adása pedig lenyűgözően szólt, nem beszélve az osztrák URH-adásokról, amelyek szintén sok élményt nyújtottak."

A csapatmunka világában számos értékes gondolatot osztott meg, amelyek különösen figyelemre méltóak:

"Azonnal munkatársi gárdát vettem magam köré. A 'Komjáthy' soha nem egy ember volt, hanem mindig egy csapat. Volt, aki az újságokat tanulmányozta, más a külföldi rádiókat hallgatta és az információkat gyűjtötte."

A levelezés óriási terjedelméről így nyilatkozott:

"Egy nap 275 levelet számoltam meg, ami a postán jött. Ha ezt beszorozzuk öttel, elképzelhető, mennyit kellett volna olvasnom."

Ezért segítőkre is szüksége volt:

"Volt egy levélolvasóm, valaki a szövegekkel dolgozott, újságokat fordított, más a lemezbeszerzéseket intézte."

Komjáthy lelkesen osztotta meg tapasztalatait arról, hogy fiatal tehetségeket formált és támogatta, büszkeséggel telve mesélve azokról a fiatalokról, akiknek pályafutását segítette.

"Magam köré vettem néhány fiatalt - így jött aztán a Beethoven, a Dévényi, az Arató Andris, és sokan mások, az Éliás Gyula korabeli diszkósok, akik ebben a műfajban dolgoztak."

Neves tanítványai közül többeket is megemlített:

Olyan különleges emberek jártak nálam, mint Bubnó Tamás, aki ma már elismert karnagy és kórusvezető, illetve Rubi Márta, a tehetséges zongoraművész, valamint Szanyi Tibor, aki később a politikai életben tette le névjegyét.

Őszintén megosztotta, hogy kezdetben nem igazán figyelt Cseke László műsorára.

"Keveset hallgattam, mert én a komolyzenéből cseppentem át a könnyűzenébe. Napi 10-12 órát töltöttem a rádióban - reggel fél hétre mentem, este hat körül jöttem el -, így nemigen volt időm Szabad Európát hallgatni."

A barátságuk kezdetéről így mesélt:

Cseke Lászlóval az 1989-es Bush-látogatás után alakult ki közöttünk igazán szoros kapcsolat. Számomra ő egy rendkívül kedves és barátságos figura – pontosan olyan, amilyennek elképzeltem. Egy varázslatos pillanat volt, amikor leültünk a Pagodában, és könnyedén egy hullámhosszra kerültünk. Mindketten ugyanazokat a nosztalgikus emlékeket idéztük fel: a régi Váci utca hangulatát, a Nagykörút egykori szépségét.

Csekéről a következőképpen fogalmazott:

Laci tudása számomra tiszteletet parancsoló és megkérdőjelezhetetlen. Soha nem hibázik. Fiatalos lelke örökké fiatal. Ha ezt a vibráló ifjúságot, amit ő magában hordoz, képes lennék magamhoz ölelni, rendkívül boldog lennék.

Komjáthy kulcsszerepet játszott az első magyarországi kereskedelmi rádió zenei arculatának kialakításában is. A Danubius kapcsán felidézte, hogy a Magyar Rádió 1984-ben vállalta egy német nyelvű, piaci alapú adó indítását.

Később nyíltan megosztotta a kereskedelmi rádiókkal szerzett csalódásait.

"Több kereskedelmi rádióban is dolgoztam - a legnagyobbakban, Lacival együtt. Olyan direktívákat, parancsokat kaptunk, amiket nem tudtam elfogadni. Nem éreztem magam szabadnak, nem csinálhattam azt, amit szerettem volna. Megmondták, milyen stílusú kívánságműsort készítsek, milyen dalokból álljon."

Amikor elhagytuk a kereskedelmi rádiót, a Rádió 17 vezetősége megkeresett minket. Kifejezték, hogy bár nem rendelkeznek milliós hallgatósággal, csupán húsz-harmincezer fős közönséget tudhatnak magukénak, itt mégis örömmel várnak minket. Azt ígérték, hogy ha tavasszal, a tavasz első napján Vivaldit szeretnénk játszani, senki sem fogja ezt megakadályozni.

Csekével való viszonyáról a következőképpen nyilatkozott:

"A mi pályánk párhuzamos egyenes volt - elvileg sosem találkozhatnánk, csak a végtelenben. És mi mégis találkoztunk. Ezt köszönöm a Jóistennek, a sorsnak. Az a nyolc év, amit a Lacival együtt töltöttem, az egész rádiós életem koronája."

Kiss Józsefnek már akkor elárulta, hogy eltávolodott a könnyűzenétől:

"A könnyűzene már nem vonz, helyette a gyermekkor és a fiatalság emlékei térnek vissza. Bach, Corelli, Beethoven és Haydn zenéjében találom meg a boldogságot. Koncertbérleteim révén rendszeresen látogatom az előadásokat."

Megrendítően beszélt a rádióval való kapcsolatáról:

"Zárkózott, csendes természetű vagyok. Bezárkóztam. A Bródy Sándor utcába még csak a közelébe sem megyek - a Múzeumkert és a Szentkirályi utca közé nem lépek be. Nekem a régi rádió a világom, és nem szeretnék a mai rádióban részt venni."

December 1-jén ünnepli a Magyar Rádió a 100. születésnapját. A lakihegyi adó története 1933. december 2-án kezdődött, amikor is hivatalosan megkezdte működését, és azóta is innen sugározza az adásait. Nagy vágyam, hogy ott legyek az épület előtt ezen a jeles napon, hiszen a saját születésnapom is december 2-án van, így különösen különleges számomra ez a dátum.

De nem csupán a nosztalgia hajtotta. Mély fájdalommal osztotta meg gondolatait arról, ami a Magyar Rádió sorsát illeti:

"Éppen verik szét a legendás rádió épületét, a stúdiókat, a Pagodát - ez megbocsáthatatlan bűn. A rádió nagy történelmi események színhelye volt, világrendszerek dőltek meg és születtek itt - elég csak '56-ra gondolni."

Zoltán, a fia, így idézte fel édesapja utolsó időszakát:

"Szeretted az életet, imádtad a családodat, rajongtál a hobbidért, a zenéért, a munkádért. Öt hete még aktívan dolgoztál. Azt tervezted, hogy a rádiózás 100. születésnapján virágot viszel második otthonod, a Bródy Sándor utca 5-7. épülete elé. Sajnos december 1-jén már nem lehetsz ott."

Komjáthy György neve örökre beíródott a magyar rádiózás történetébe. Ő volt azok egyike, akik megmutatták, hogy a rádió nem csupán technikai eszköz, hanem hivatás: olyan erő, amely embereket, generációkat és korszakokat köt össze.

Nyugodjék békében, Gyuri bácsi! Az éter halkan susog, de az Ön zenéje és szelleme örökre velünk marad. Az emlékek dallamai sosem fognak elhalni.

Címlapi fotó: Komjáthy György 1968-ban. A kép forrása: Fortepan / Szalay Zoltán