"A Ferrari munkatársainak 90%-a kifejezte ellenérzését Hamilton szerződtetésével kapcsolatban."


A Ferrari egykori pilótája és Niki Lauda legendás megmentője, Arturo Merzario nemrég kemény szavakkal illette Lewis Hamilton ferraris szerepvállalását, amikor a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában kijelentette, hogy

A hétszeres világbajnok első szezonja a Ferrari színeiben (eddig) nem hozta el a várt diadalokat, hiszen 14 versenyt és három sprintfutamot követően még mindig dobogós helyezés nélkül áll. Mindössze egy sprintfutamos győzelem és egy pole pozíció a kínai versenyről a mérlege.

Hamilton láthatóan frusztrált a helyzet miatt, ezt leginkább a Magyar Nagydíj versenyhétvégéjén adott egyik nyilatkozat bizonyítja, amikor teljesen haszontalannak nevezte magát az időmérőt követően. Merzario erre reflektálva azt mondta, hogy

Related posts