A 2-es villamos vonalától egészen a korszerű benzinkutakig – most végre lehetőségünk nyílik arra, hogy felfedezzük a világszerte elismert magyar dizájner életművét.

Eddig, amikor valaki üzemanyagpisztolyt emelt le a helyéről vagy bekapcsolta a porszívóját, valószínűleg nem is sejtette, hogy mindez mögött Stefan Lengyel zsenialitása áll. A Budapesten született formatervező a legnagyobb márkák titkos fegyvereként működik, és számos világklasszis dizájner munkáit inspirálta. Pályafutásának lenyűgöző aspektusait most egy új könyv tárja elénk.

Építész barátaim mindig azt mondták, hogy a fizetségnél többet ér, hogy az utcán sétálva láthatják azokat az épületeket, amelyek a papírlapjaikon születtek meg. Egy ipari formatervezőnek azonban nem kell bejárnia a várost ahhoz, hogy lássa megvalósult terveit. Az általa felskiccelt formák, a duruzsoló gépek ott vannak minden háztartásban, az utcán és a reptéren. Sokszor bele sem gondolunk, hogy egy kávéfőzőnek, egy kilincsnek vagy egy komplett benzinkútnak is épp úgy kitalálta valaki a dizájnját, mint egy versenyautónak vagy a Szabadság-szobornak.

Az 1950-es években a világháborút követő újjáépítés és a hidegháború a nehéziparra helyezte a hangsúlyt, ezért egyre több mérnökre és sokkal több ötletre volt szükség. Bár a design fogalma az Egyesült Államokban született meg, az évtized végére a magyar mérnökök is felismerték: nem elég, ha valami működik, az sem baj, ha szép is. Ekkoriban a budapesti Iparművészeti Főiskolán Dózsa Farkas András bábáskodása alatt megjelent egy aranygeneráció, melynek tagjai nem csak Magyarországon határozták meg, hogy miként tekintünk egy használati tárgyra, hanem az egész világon. Ennek a generációnak pedig kiemelkedő alakja mindmáig Lengyel István, vagy ahogy ma már német útlevelében szerepel: Stefan Lengyel.

Idén március 3-án kerül sor az Oscar-díjak átadására, és a gála egyik legkiemelkedőbb esélyese A brutalista, amelynek magyar vonatkozásai kapcsán mi is részletesen beszámoltunk. De miért is fontos ez a kontextus? Stefan Lengyel élete számos párhuzamot mutat Adrien Brody által megformált fiktív Tóth Lászlóéval. Mindketten mérnökök voltak, akiknek zsenialitása túllépett Magyarország határain. Mélyen merítettek a Bauhaus eszméiből, és külföldön arattak sikereket, miután a helyi "nagy öregek" felfedezték bennük a rejtett potenciált.

Bár Tóth László soha nem létezett, mégis a hazai médiában többször említették, mint a valóságos magyar világsiker, Stefán Lengyelt. Valószínű, hogy Magyarországon alig akad olyan ember, aki ne használta volna valamilyen járművet, amelyet ő álmodott meg, vagy ne élvezte volna a konyhai eszközök kényelmét, melyeknek dizájnját ő hagyta jóvá. Ott rejlik a porszívó színárnyalatában, a fotel vonalvezetésében, sőt még az írógép jellegzetes kattogásában is felfedezhető a keze nyoma.

Nem csoda, hogy a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) elérkezettnek érezte az időt ahhoz, hogy egy képekkel, skiccekkel és levelekkel tűzdelt 235 oldalas könyvben foglalja össze a kivételesen gazdag életművet. A ,,Stefan Lengyel - a designer" bemutatójára az 56 éve Essenben élő mérnöklegenda is hazalátogatott, és röviden a mi kérdéseinkre is válaszolt.

Stefan Lengyel 1937-ben pesterzsébeti polgári családba született. Bár környezetében hemzsegtek a mérnökök, orvosok és a kommunista rendszer szemében ellenségnek számító értelmiségiek, mindig kiváltságosnak tartotta magát. Egyetlenegyszer érte negatív megkülönböztetés, de az sem befolyásolta nagyban a pályáját.

Akkoriban a Kandó Kálmán Gépipari Technikum számított a legkiválóbb intézménynek, ahová szívesen jelentkeztem volna. Sajnos azonban nem kaptam lehetőséget, mivel a korábbi iskolám igazgatója valami rejtélyes, személyes okból kifolyólag a bizonyítványomba azt írta, hogy "továbbtanulásra alkalmatlan" vagyok. Ennek következményeként végül a 5. számú Gépipari Technikumba nyertem felvételt.

Lengyel itt is megtalálta a számítását. A kor legfoglalkoztatottabb mérnökeitől tanulhatta meg a statika szabályait, mégis a rajzolás volt az, amiben igazán kiemelkedett. Rajztanárának köszönheti azt is, hogy az Iparművészetire ment továbbtanulni. Győrffy György irányította rá a fiatal tehetség figyelmét arra, hogy most indul egy új képzés a főiskolán, ahol egy gyerekcipőben járó tudományt oktatnak: az ipari formatervezést. Lengyel ügyessége, tér- és formalátása miatt pedig Isten is arra teremtette, hogy tárgyakat tervezzen.

Innét kezdve a fiatal fiú sorsa megpecsételődött. Dózsa Farkas, a mesterségét mesterfokon űző formatervező, az 50-es években egy olyan legendás tervezői generációt nevelt, amely máig inspirációt jelent. Dózsa nem csupán tudását adta át diákjainak, hanem bátorította őket arra is, hogy merjenek az ipar felé orientálódni. Mivel maga inkább művészi lélek volt, folyamatosan ösztönözte tehetséges növendékeit, hogy keressenek kapcsolatokat a gyártulajdonosokkal, és valós megbízásokhoz jussanak. Mindez nem csak szavakban valósult meg; ő maga is aktívan támogatta őket. Amikor új projekt érkezett, sosem hagyta figyelmen kívül tanítványait, hanem mindig őket is feltüntette a tervezők listáján, ezzel is segítve a pályájuk elindítását - emlékezett vissza a dizájn világának egyik ikonja.

Így alakulhatott, hogy Stefan Lengyel Pesterzsébeten zavartalanul élte át az '56-os forradalom eseményeit, szinte észre sem véve a körülötte zajló harcokat. Négy évvel később pedig már egy olyan feladattal bízták meg, amely alapjaiban formálta meg életét.

A fiatal mérnök éppen új kihívások után kutatott, amikor egy érdekes újságcikkre bukkant, amely arról számolt be, hogy a Fővárosi Villamosvasút kísérleti jelleggel csuklós villamost tervez, nemzetközi példák alapján. Lengyel, a lelkes fiatal, elhatározta, hogy személyesen is érdeklődik a projekt iránt, és betért az Akácfa utcai központba. "Ipari formatervező vagyok, a diplomamunkámhoz keresek inspirációt. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet ez a csuklós villamos" - mondta a meglepett közlekedési hivatalnokoknak. Néhány telefonhívás után hamarosan a műszaki igazgató, Gintl József elé került. Mindössze tíz perc elteltével Gintl rábízta a feladatot, így Lengyel már sietett is a javítóműhelybe, hogy belemerüljön a munkába.

Itt két, darabjaira szétszerelt, régebbi, középajtós modellel találkozott, megkapta a méreteket, s megkezdhette a munkát. A saját rajzai alapján, modellek nélkül építették a prototípust, így volt a legegyszerűbb - tudhatjuk meg a könyvből.

Beszélgetésünk során talán semmiről sem mesélt olyan büszkén, mint arról, hogy a diplomaosztó után a János kórház előtt már a tanáraival együtt gyönyörködhetett a csatasorba állított, gömbölyded villamoson. Az azóta legendássá vált közlekedési eszközt robosztus méretei miatt először ,,Bengának" nevezte el a közbeszéd, majd ,,Bengáliként" vonult be a közlekedéstörténetbe.

Bár az FVV CSM típust főként Debrecenben, Szegeden és Miskolcon használták, Lengyelnek volt olyan munkája is, amely több mint fél évszázada meghatározza Budapest városképét. Ő tervezte ugyanis azt a sárga, írógépként kattogó ipari csuklósvillamost is, amely a 2010-es évekig mindenfelé cikázott a fővárosban. És az ICSV fut most is 2-es jelzéssel a Dunaparton. Ezt a járatot évente turisták százezrei használják, mivel a 2-es villamost rendszeresen ,,Európa legszebb villamosvonalának" választják.

Lengyelhez ekkoriban özönlöttek a megkeresések. Nem is meglepő, hiszen a legtöbb gyárban akkor még arról sem volt fogalmuk, hogy a formatervezés micsoda, és hogy egyáltalán létezik-e. Érdekes módon viszont a mérnökök bérére volt keret, mivel egy állami program révén a kommunista rendszer fedezte a költségeket.

Az Iparművészeti Vállalat a cégek egyfajta ügynökségeként működött: a formatervezők zsűrizett munkáit ők fizették ki a tervezőknek egyedi szerződések alapján. Az egyes vállalatok pedig csak az adott terv vagy munka díját térítették meg az Iparművészeti Vállalatnak, így nem kellett állandó tervezőt alkalmazniuk. Emiatt ömlött a pénz a szektorba.

Így történhetett meg az is, hogy Lengyelnek mindössze 2 napot kellett eltöltenie a katonaságban. Munkája annyira nélkülözhetetlen volt, hogy befolyásos partnerei elintézték a hazaküldését. Mosolyogva mesélte, hogy még alig érkeztek meg a kelet-magyarországi laktanyába, amikor már az első sorakozó alatt a hangosbemondó az ő nevét harsogta. Elöljárója pedig a következő busszal hazaküldte Budapestre. Lengyel rövidesen megházasodott, tanársegéd lett az Iparművészetin, és olyan jól ment a sora, hogy egy 311-es Wartburgra is telt neki. A kíváncsisága és tehetsége azonban túlnőtt Magyarország szűkös határain.

Lengyel 1963-ban tett első látogatását a vasfüggönyön túl, amikor egy iskolai küldöttség tagjaként három napot töltött Bécsben. Az ott tapasztaltak mélyen lenyűgözték, különösen az, hogy a nyugati formatervezők már egy egyszerű hajszárítót is mennyire kifinomultan és praktikusan alakítottak ki. Ekkor vált világossá számára, hogy ha valóban fejlődni szeretne a szakmájában, külföldi tapasztalatokra van szüksége. Elsősorban Nyugaton, ahol a Marshall-segély révén gyorsan fejlődő országokban a fogyasztói kultúra rohamos fejlődése sokkal magasabb elvárásokat támasztott a designerek irányába, mint amit a szocialista országokban megszokott.

Lengyel eleinte egy családi utazás során, gerrilla mód, Braunschweigban mutatta meg munkáit az ottani rektornak, aki továbbirányította őt a kor egyik legjobb és legnemzetközibb dizájner egyetemére Ulmba. Onnan már egy ígérettel távozhatott a házaspár, miszerint rövidesen értesíteni fogják őket, hogy van-e üresedés. Alig telt el egy hét, máris megjött a levél Ulmból azzal, hogy Lengyelnek egy évre asszisztensi állást ajánlanak szolgálati lakással és jó fizetéssel.

Ez volt az a pillanat, amikor István fénye elkezdett halványulni, és megszületett a 20. század egyik legkiemelkedőbb formatervezője: Stefan.

Amikor megkérdeztem tőle, hogy beszélt-e németül, amikor elköltöztek, Lengyel egy jókedvű nevetéssel válaszolt: "Nem!" Majd hozzátette, hogy a többi diák és a tanárok sem igazán használták a nyelvet, pedig a tanítás nyelve a német volt.

Ulmban hemzsegtek az olasz és francia tervezők, akkoriban ez egy értelmiségi olvasztótégely volt. A legjobb hely egy fiatal magyar tehetség számára.

Lengyel pedig kíválóan megállta a helyét. Kiderült, hogy bár a magyarok alig tudták, hogy mit is csinálnak pontosan, mégis jól csinálták. Az ipari formatervezés oktatása semmivel sem volt rosszabb Magyarországon, mint Nyugaton - mondta Stefan Lengyel, aki szerint a legfőbb különbség az volt, hogy Németországban jobb anyagokkal és eszközökkel dolgozhattak, valamint sokkal több volt a kiugrási lehetőség.

A magyar tervező számára a kelet-európai "elmaradottság" valójában egy különleges előnyt jelentett. Ő így fogalmazott: megtanulta a "térbeli látás" művészetét. Ennek a képességnek a kifejlődése nagyrészt a budapesti Iparművészeti Egyetem során zajlott, ahol a diákok rengeteget maketteztek és formáztak – egy olyan gyakorlat, ami Nyugaton már kiment a divatból. A tervező véleménye szerint a jelenlegi oktatás egyik legnagyobb problémája, hogy a hallgatók túlságosan elmerülnek a számítógépek és a mesterséges intelligencia világában, miközben elvesztik a kapcsolatukat az anyaggal és az alkotás folyamatával. Így egyre inkább elfelejtik a "térbeli látás" fontosságát.

Lengyel így fogalmazta meg az ipari formatervezés lényegét:

Lengyel 1969-ben az Esseni Egyetem tanszékvezetője lett és ez volt az a hely, ahol karrierje igazán kiteljesedett. Sőt, máig az észak-rajna-vesztfáliai városban él. Ennek a cikknek a kereteit szétfeszítené tudományos munkásságának részletes tárgyalása, de ami a legfontosabb, hogy generációk mestere és példaképe lett. Az ő meghatározásait máig tanítják a dizájnerképzéseken. Egyik ismert hasonlata, hogy ,,a tervező olyan ember, akinek antenna van a fején, ami éjjel-nappal körbe-körbe forog".

Határozottan hiszi, hogy a funkcionalitás fontosabb a dizájn szempontjából. Bár a vizuális vonzerő kétségtelenül hatással van a vásárlókra, ha a belső értékek nem tükrözik a külső megjelenést, akkor a termék csupán egy illúzió marad. Egy igazán tehetséges ipari formatervező a motor köré építi fel a vázat, ezért minden diákjának első vizsgamunkája a porszívó tervezése volt.

„Minden egyes részlet kulcsfontosságú. A cső ívétől kezdve a szívóerőn át, egészen a motor zúgásáig és a borító színéig. Mindez csak akkor válhat tökéletessé, ha minden elem harmóniában van” – magyarázta. Nem meglepő, hogy olyan neves világmárkák, mint a Mile vagy a Braun, jolly jokerként tekintenek rá. Lengyel több száz terméket értékelt a gyártás előtti szakaszban.

Amikor rákérdeztem, hogy akadt-e olyan megrendelő, aki módosítani kívánta Lengyel elképzelését, ő annyira elzárkózott, hogy már a kérdést sem volt hajlandó megérteni.

Az esseni évek alatt alakította ki azt a máig tartóan megkerülhetetlen dizájnfilozófiát, amelyet a szakma azóta is kőbe vésettnek tekint.

A művészet teljes mértékben az egyéni kifejezés és a szabad alkotás színtere, míg a design mindig valamilyen funkcionális célt szolgál. Ez nem csupán egy tárgy létrehozását jelenti, hanem inkább azt a folyamatot, amely révén az ember kapcsolatba lép a körülötte lévő világgal. Nem számít, hogy széket, villamost vagy porszívót tervezünk, a lényeg az, hogy ez a kapcsolat megvalósuljon. A design tehát alapvetően társadalmi jelenség: ahol közösségek léteznek, ott a design is elkerülhetetlenül megjelenik. A designer, mint egy folyamatosan működő, érzékeny antenna, figyelemmel kíséri a társadalom igényeit, és törekszik azok kielégítésére. Fontos azonban megjegyezni, hogy a társadalmi igények nem azonosak a divat diktálta trendekkel - ez a megkülönböztetés elengedhetetlen ahhoz, hogy valódi értéket teremtsünk.

Először 1985-ben tért haza, amikor alma materének meghívására részt vett egy vendégkurzuson. Azóta folyamatosan visszatér, hogy az Iparművészeti Egyetem, majd annak utódja, a MOME hallgatóinak inspiráló előadásokat tartson.

1992-ben tiszteletbeli professzorrá választották, és ezt követően 2001-től a Formatervező Tanszék vezetését is magára vállalta. Miután 2007-ben távozott az intézményből, az egyetem legmagasabb elismerését, a Moholy-Nagy-díjat vehette át. Ezt követően, egy év elteltével, a magyar állam is méltatta munkásságát, és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki.

Lengyel a jövő építő generációjáról sem tévesztette szem elől. 2021 óta az egyetemet támogató alapítvány kezdeményezésére a MOME kiemelkedő hallgatói az ő nevét viselő kiválósági ösztöndíjban részesülnek. Ezt az ösztöndíjat éppen a szerdai könyvbemutatóval egy időben adták át.

Az interjú végén az idős mester kifejezte aggodalmát a jövővel kapcsolatban. Szavai szerint a világ jelenlegi turbulens változásai miatt sok minden elveszíti régi jelentőségét és értékét. A fiatal dizájnerek előtt komoly kihívások állnak, hiszen a gyorsan fejlődő technológiai környezet és az egyre feszültebb társadalmi hangulat megnehezíti számukra az alkalmazkodást.

Ugyanakkor számos pozitív irányvonal is megfigyelhető. Lengyel a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozta. Véleménye szerint a vállalatok mostanság leginkább arra fókuszálnak, hogy termékeik környezeti hatását minimalizálják. Egyre kisebb méretű kávéfőzőket állítanak elő, amelyekhez kevesebb alapanyagra van szükség. Ez egy bátorító tendencia. Stefan Lengyel figyelmeztetett, hogy a gyenge minőségű termékek gyártását és a tömegfogyasztást sürgősen vissza kell szorítani.

A záró üzenet lényegében ezt a gondolatot tükrözte:

A tervet a montreali ipari formatervező expóra dolgozta ki Stefan Lengyel csapata, a szabadalmat azóta is ők jegyzik. A seregszemle központi témája a ,,kisgyermek és környezete" volt. Bár a korszakban több gyártó igyekezett reagálni a lépcsőzés problematikájára, jelentős léptékű fejlesztés nem történt.

Ez a babakocsi egyedülálló tervezésű, hiszen nem volt elődje, amelyre alapozhattak volna. Lengyel és tanítványai az egyetem folyosóin és lépcsőin kísérleteztek a megfelelő arányok megtalálásán. A konstrukciót a vasúti forgóvázak működési elve ihlette, így a cél az volt, hogy a futómű és a felépítmény olyan módon legyen kialakítva, hogy a bölcső pozíciója még a kerekek és a váz jelentős mozgása mellett is megmaradjon stabilan.

A 20. század közepén még minden benzinkúton 7-8 féle üzemanyagot lehetett tankolni, de mindegyik típusnak külön oszlopa volt. Így ha mondjuk sokan akarták dízellel feltölteni autójukat, akkor annál az állomásnál kígyózó sor alakult ki, míg a többi üresen állt.

A német Aral olajtársaság felismerte, hogy sürgős változtatásokra van szükség a meglévő állapot javítása érdekében. Ennek érdekében felkérték Stefan Lengyelt, hogy vezesse a kutak modernizálási folyamatát. A nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező mérnök gyorsan rájött, hogy az oszlopok átalakítása viszonylag egyszerű és gyors megoldást kínál. Ezzel új üzemanyag-betöltő szigeteket alakíthatott ki, amelyek forradalmasították a benzinkutak működését. Így született meg a mai, jól ismert benzinkút koncepciója.

Lengyel és csapata rendkívüli energiát fektetett abba, hogy hogyan tehetnék a városokat tisztábbá. Fantáziájuk szárnyalása közepette megálmodtak egy innovatív szemeteskocsit, amely alulról szippantja fel a hulladékot, valamint egy korszerű utcaseprőgépet is. Sajnos ezek a kreatív elképzelések csupán a tervezőasztalon ragadtak, míg a ma is világszerte elterjedt Edelhoff szemeteskukák modellje valóra vált, és sikeresen szolgálja a közösségeket.

Az esseni tervezők úttörő szerepet játszottak a helyhiány problémájának orvoslásában, amikor innovatív szemétgyűjtő konténereket alkottak meg. Ezek a különleges konténerek úgy lettek kialakítva, hogy egymásba csúsztathatók, így hatékonyan hasznosítják a rendelkezésre álló teret. Ráadásul a kerekeket ügyesen besüllyesztették a konténerek testébe, ami megakadályozza, hogy a kukásautóba való rakodás során akadályt jelentsenek.

Ezután különösen szívet melengető volt, amikor az idős dizájnerrel beszélgetve rákérdeztem, melyik munkáját tartja a legkedvesebbnek. Meglepetésemre egy 1969-es projektjét említette, amely egy igazán különleges telefonkönyvet rejtett. Ennek a dizájnja annyira innovatív, hogy csupán a kívánt betű melletti gomb megnyomásával azonnal a megfelelő oldalra ugrik a regiszter.

Bár a mai világban a legtöbben a mobiltelefonjukra bízzák a telefonszámok tárolását, ez a több mint ötven éves klasszikus még három éve is új példányokat látott napvilágot. Talán retro, de kétségtelenül hasznos!

És éppen ez Stefan Lengyel munkásságának a lényege: egyszerű, de hasznos; kreatív, de időtálló.